"Változást várunk" - Villáminterjú Csapó Virággal és Kocsis Pállal

Kecskeméten talált új otthonra Csapó Virág és Kocsis Pál. Ennek kapcsán adtak rövid interjút.

 
A művészházaspárt és három gyermeküket az elmúlt két évadban kényszerű távollétre ítélték a színházi feladatok: Csapó Virágot a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz, párját a Miskolci Nemzeti Színházhoz kötötte szerződése. A megoldást félúton találták meg: Cseke Péter direktor felkérését örömmel elfogadva, az új évadot mindketten a kecskeméti Katona József Színház társulatának kezdték meg.

 

Hosszú kaposvári időszak van mindkettejük mögött: 22, illetve ­ a két miskolci évet megelőzően ­ 15 évadon át játszottak a Csiky Gergely Színházban. Milyen tervekkel, elképzelésekkel érkeztek Kecskemétre? Mit várnak a váltástól?
 

Kocsis Pál: ­Alig hiszem, hogy ezt néhány mondatban össze lehetne foglalni. Mást! Sok szempontból mást. Az elmúlt két év, amelyet a Miskolci Nemzeti Színháznál töltöttem, szakmai szempontból talán nem számít túl hosszú időnek, de a családunk életében meghatározó volt. Soha nem voltunk ennyit távol egymástól. Számunkra már annak is óriási jelentősége van, hogy Kecskeméten újra együtt lehetünk. Nyilván szakmai téren is változást várunk, hosszú lenne végigsorolni...

 

ketten

Kocsis Pál és Csapó Virág a kaposvári Oidipusz királyban, Rusznyák Gábor rendezésében

 

Mindketten tanítanak a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán. Tanítványaik a kecskeméti közönség előtt is bemutatkoztak az idei Szín­TÁR­on többek között egy nagyszerű Három nővérrel. Ebből a szempontból is változást hoz az új évad, vagy a tanítás megmarad állandó feladatnak?

 

Kocsis Pál: Részben igen, részben nem. Az egyetem vezetői úgy döntöttek, hogy Virág ­ aki művészi beszédet tanított ­ munkájára a továbbiakban nem tartanak igényt. Én azt az ígéretet kaptam, hogy osztályfőnökként végigvihetem az osztályomat. Most negyedévesek, ami félig­meddig gyakorlatos év. Cseke Péterék támogatnak abban, hogy folytathassam a tanítást, ami fontos érv volt Kecskemét mellett.

 

Virágnak korán elkezdődött az új évad, hiszen szerepel a Párcsere című darabban, amelynek előbemutatója a nyár elején volt a kecskeméti Udvarszínházban.

 

Csapó Virág: Nagyon örültem az időzítésnek. A Párcserének köszönhetően úgy jöhettem az évadnyitóra, hogy a társulat egy részével már megismerkedtem. Ráadásul a bemutatónak nagy sikere volt az Udvarszínházban. Jó érzés így kezdeni.

 

A várossal is sikerült megismerkedni?


­ Csapó Virág: Időnként még eltévedünk a körutakon, de szerintem jól haladunk. A nyár felét itt töltöttük, rengeteget kerékpároztunk, sok mindent bejártunk. Az elmúlt két hónapban alig használtunk autót.

 

Tehát megtörtént a családegyesítés?


Kocsis Pál: Abszolút. Még a nyári bemutató előtt ideköltöztünk.

 

Milyennek ígérkezik az első kecskeméti évad?


Csapó Virág:  Nagy boldogság, hogy több kaposvári rendezővel, régi barátainkkal dolgozhatunk együtt. Várjuk, hogy megkezdődjenek a próbák, és mindenkivel megismerkedhessünk a kecskeméti társulatban.

 

Forrás: Kecskeméti Katona József Színház

 

süti beállítások módosítása