Kortárs cirkusszal, sok tánccal készül a Bethlen Téri Színház

A sokszínűség és a komplexitás jegyében a Bethlen Téri Színház a 2014/2015-ös évadra családi nyílt nappal, fesztiválokkal, tánc-, báb- és gyerekszínházi előadásokkal, kiállítással és kabaréval is készül - hangsúlyozta Karlik József, az intézmény igazgatója a színház épületében rendezett keddi sajtótájékoztatón.

Kiemelte, hogy a színház továbbra is négy alappillérre - a színházi produkciókra, a táncelőadásokra, a báb- és gyermekelőadásokra, valamint a közösségi programokra - támaszkodva alakította ki az évad programját.
Hozzátette, hogy a színház a most induló szezonban is számít az itt fellépő társulatok tudására és szakmai tapasztalatára.

 

A gyermek- és bábszínházi darabokat előadó Marica Produkció már második éve tartja bemutatóit a Bethlen téren, Gergye Krisztián egész estés akció-performansz produkcióit mutatja be több alkalommal az évad folyamán, a Stand Up Brigád havi rendszerességgel dolgozik a Keller Dezső-féle kabaré felélesztésén olyan művészekkel, mint Éles István vagy Beleznay Endre, a Filléres kabaré pedig a színház kávézójában ígér 500 forintért tartalmas és vidám estéket.

 

bethlen

 

A Gangaray Dance Company Trambulin tehetségképző programjai idén is fontos elemként szerepelnek a műsorban: az egész év során együtt dolgozó fiatalok időről időre bemutatják neves koreográfusok vezetésével készített munkájuk eredményét a közönségnek.
Az igazgató beszélt arról is, hogy szombaton harmadik alkalommal szervezik meg a Játsszunk Színházat! elnevezésű családi nyílt napot, amelynek keretében interaktív előadásokat, készségfejlesztő játékokat, táncfoglalkozásokat is szerveznek. 

 

 "A Bethlen a családok színháza kíván lenni, így kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy minden korosztály számára tudjunk érdekes, izgalmas és tartalmas kikapcsolódást nyújtani" - hangsúlyozta Karlik József. Rámutatott, hogy a színház a családi nappal idén először a Színházak éjszakájához is kapcsolódik, amelyre stand-up comedy előadással, flamenco-tanulással és koncerttel is készülnek.

 

Az évad további programjáról szólva kiemelte a Fázisok című táncos sorozatot, amelyben fázisonként kap betekintést a közönség a Közép-Európa Táncszínház táncosainak új, kísérletező műhelymunkáiba. Szeptemberben Palcsó Nóra és Frigy Ádám táncművészek útkereséseibe tekinthetnek be az érdeklődök.

 

A Nemzeti Táncszínház, a Káva Kulturális Műhely és a Közép-Európa Táncszínház együttműködésével megvalósuló, Horda2 elnevezésű tánc-színházi nevelési program a középiskolás korosztály számára fogalmazza újra Kun Attila Horda című produkcióját egy előadás keretei közt az egyén és a közösség viszonyát vizsgálva.

 

Az igazgató egyedülálló kezdeményezésként beszélt a Gang Színházról, amely Goldoni Terecske című művét mutatja be a Honvéd és a Pulzus Társulás együttműködésében. A produkcióban a színház kimozdul a lakóközösségek élettereibe, ahol a VII. kerület házainak lakói, saját belső udvarukon és körfolyosóikon lehetnek részesei egy "valóságos" színházi élménynek.

 

Az Új Cirkusz Színház Offline:ontheater gyerekeknek és felnőtteknek szóló előadásaiban a kortárs cirkusz, a tánc és a színház mozgásformái ötvöződnek, míg az Élőkép Színház márciusig három bemutatót is rendez a teátrumban.

 

A színház mindezek mellett otthont ad az Áttűnések Improvizációs Színház produkcióinak és a Nemzetiségek Színházai programnak is, amelynek keretében erzsébetvárosi nemzetiségi önkormányzatok tartanak előadásokat.

 

süti beállítások módosítása