Az Ódry Színpad először vesz részt a Színházak Éjszakáján

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpada idén először csatlakozik a rendezvénysorozathoz. A Színházi Dramaturgok Céhe itt adja át az Évad Legjobb Magyar Drámája díjat. A mesterségórák és nyílt próba mellett Máté Gábor és Zsótér Sándor rendezései várják az érdeklődőket.

Szeptember 20-án az Ódry Színpad is sok érdekességgel, máskor nem megtekinthető programokkal várja a Színházak Éjszakája látogatóit. Délután 15-18 óráig Grimm: A brémai muzsikusok című darabját próbálják a harmadéves színészhallgatók. Osztályvezető tanárok: Máté Gábor, Dömötör András. Az előadás dramaturgja Radnai Annamária, rendező: Kocsis Gergely. A hallgatók első nyilvános bemutatkozása lesz ez.

 

Ezzel párhuzamosan a Hevesi-teremben Shakespeare bábokkal címmel rendeznek programot. Az SZFE bábművész hallgatói Shakespeare vígjátékaiból adnak elő újraértelmezett jeleneteket. Marionett, kézjáték, tárgyanimáció, izgalmas kísérletek. Osztályvezető tanárok: Meczner János, Tengely Gábor, Csizmadia Tibor, Csató Kata.

 

18:00 órától az Ódry Padláson a Nincstelenek című előadás fut, a negyedéves színművészosztály előadásában. A mű szabálytalan adaptáció Borbély Szilárd könyvéből: egy elzárt szatmári kisfalu helyszíneit és figuráit, emlékeit és hiedelmeit mutatja be, egy gyerek szemén keresztül. Az előadás az osztály tavalyi beszédvizsgájából készült, Máté Gábor rendezésében. Osztályvezető tanárok: Bagossy László, Rába Roland, Pelsőczy Réka. A darab bemutatója előző nap, szeptember 19-én délután 3-kor lesz az Ódry Színpadon.

 

hamlet

Hamlet (fotó: Nagy Marcell)

 

23:00 órától a Zsótér Sándor rendezte Hamlet tekinthető meg az ötödéves színművészosztály előadásában. A bemutató óta eltelt két évben a darab számos fesztivált megjárt, mindenütt pozitív fogadtatással. „Mindenki valamilyen szerepet játszik a darabban. A főhős is rögtön bejelenti, hogy bolondot fog játszani. A színpad nézőtérré, a nézőtér színpaddá válik. A szünet öltözővé, a megbeszélés színhelyévé. Szép matematikát találok benne" – mondta a rendező a darabról.

 

Mindeközben este 8-tól az Ódry Színpadon a Színházi Dramaturgok Céhe a Magyar Dráma Napja alkalmából az Évad Legjobb Drámája díjat adja át. A díjazott darabot az évadban megjelent, vagy bemutatott darab közül a dramaturgok választják ki, és a tagok szavazatai alapján ítélik oda.

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgaelőadásai között gyakran szerepelnek kortárs magyar drámák, az itt tanuló színészek, rendezők, dramaturgok már pályájuk elején találkozhatnak ezekkel a művekkel ezért esett a választás a díjátadó helyszínéül az egyetemre. A Dramaturgok díjával egy időben, ugyanezen az estén kerül sor a Szép Ernő jutalom átadására is. Ezt hagyományosan egy pályája elején álló drámaíró kapja, valamint egy olyan szerző, aki életművével érdemli ki a díjat.

 

Forrás: SZFE

 

 

süti beállítások módosítása