Promenád - Újra indul a Városi sorsturizmus az Artus és a STEREO Akt előadásában

Szeptember 20-án és 21-én ismét látható az Artus Stúdió és a STEREO Akt közös produkciója, a Promenád, Boross Martin rendezésében. Az előadás a Városi sorsturizmus alcímet viseli, nem véletlenül, hiszen a nézők egy színházi utazás keretében, egy városban haladó buszról követik a valóság-díszletben játszódó történetet.

Az alkotók ajánlója:

 

A városban cirkál egy turistabusz, ami más, mint a többi. A fedélzetén sorsturisták ülnek. Sorsturisták, akik egy ablak mögül figyelnek, hallják, miről beszél a telefonáló járókelő, látják, mi történik vele, miután eltűnik egy kapualjban - tudják, hogy honnan jött, és hová megy, mindenhová pont jókor érkeznek. A nézők egy színházi utazás keretében, egy városban haladó buszról követik a valóság-díszletben játszódó történetet.

 

promenad

 

A szereplők szökésben vannak, el kell hagyniuk lakóhelyüket. Menekülés közben sorsfordító pillanatokat idéznek fel saját életük egyes epizódjaiból. Jelenetek tárulnak elénk, mintha egy mozifilm pergő képei elevenednének meg.

 

A Promenád busz utasait úgy kalauzoljuk végig a fikció világában, térben és időben, akár egy idegenvezető az utasait a városi látványosságok során.

 

A város nem csak díszlet, hanem szereplő is. Az utca valósága átszövi a cselekményt, így az előadás minden alkalommal más és más. Minden egyes előadásba szereplőként is bekapcsolódnak civil résztvevők, történeteiket a cselekmény részévé tesszük. A csatlakozó civilek személye, a történet egyes elemei, de még a helyszín is változhat.

 

A Promenád c. előadás az Artus Stúdió és a STEREO Akt közös produkciójaként valósult meg. A darabot először 2013 júniusában mutatták be a PLACCC Fesztiválon, Csepelen.

 

 

„Színházban ritkán leptek meg és bizonytalanítottak el ennyiszer. Ugyanis a játék tere és a szereplők köre bámulatosan tág, pontosabban behatárolhatatlan: voltaképpen minden és mindenki benne van, akit az ablakból látunk.”  (Urfi Péter, Magyar Narancs, 2013.06.06.)

„Boross Martin rendezésének is bizonyos értelemben én vagyok a főhőse. Mert olykor kizárólag rajtam múlik, mit veszek észre a város szövetén végrehajtott apró változtatásokból, azokból a látszólag jelentéktelen beavatkozásokból, melyek a kétórás kiránduláson az egyszerre ismerős és mégis meghökkentő hangulatért felelősek. A (...)  szereplők szándékosan nem mesélnek el egy történetet, inkább belefognak különböző sztorikba, nem véve tudomást az őket egy autóbusz üvegfala mögül figyelő nézőkről. Meg a tőlük és tőlünk is sokszor karnyújtásnyira lévő civilekről, akik persze nem sejtik, hogy ők is történeteket, életeket, sorsokat mesélnek a testükkel, a mozdulataikkal, a gesztusaikkal.”  (Jászay Tamás, revizoronline.hu, 2013.09.30.)

 

Az Artus és a Stereo Akt bemutatja:

 

Promenád

 

- Városi sorsturizmus -


Alkotók, előadók:

Dányi Viktória, Debreczeni Márton, Gold Bea, Julia Jakubowska, Kocsis Gábor, Nagy Csilla, Téri Gáspár, Tucker András, Vadas Zsófia Tamara, Virág Melinda

Alkotó munkatársak: Goda Gábor, Sarah Günther
Közreműködők: Fischer Balázs, Varga Brigitta
Zenei vezető: Tóth Szabolcs
Produkciós vezető: Rácz Anikó
Rendező munkatársa: Téri Gáspár
Rendező: Boross Martin 

 

Előadások: 2014. szeptember 20-21., 15:00 és 18:00 óra

Indulás, érkezés: BÁLNA, IX. Fővám tér 11-12.

 

Támogatók: Jardin d’Europe, Műhely Alapítvány, PLACCC Fesztivál, az IN SITU hálózat META projektje, Az Európai Unió Kultúra Programja , Füge Produkció

 

További infó: www.stereoakt.hu

süti beállítások módosítása