Riccardo Muti távozásával bezárás fenyegeti a római operát

Az idei évadot, sőt a római operaház fennmaradását is megkérdőjelezte, hogy távozott Riccardo Muti karmester, aki hat év után hagyta ott a pénzhiánnyal és sztrájkokkal terhelt színházat.

A La Repubblica római napilap értesülései szerint egyenesen a bezárás fenyegeti az 19. század második felében emelt római operaházat.

Az operaház november 27-én nyitja meg az idei szezont Giuseppe Verdi Aida című operájával. Addigra kell új karmestert és egyben zeneigazgatót találnia a színháznak, miután a 2011-ben tiszteletbeli zeneigazgatónak kinevezett Riccardo Muti bejelentette lemondását.

 

roma
A karmester a "nyugodt munkához szükséges feltételek hiányára" hivatkozott az Opera di Roma főigazgatójának, Carlo Fuortesnek címzett levélben. A római operaházat 12 millió euró (3,7 milliárd forint) adósság terheli, a művészek szakszervezetei folyamatos sztrájkkal tüntetnek a színház vezetősége ellen, a nyári programban szereplő előadások is egymás után maradtak el a zenészek vagy a kórus munkabeszüntetése miatt. Ilyen körülmények között nehéz lesz utódot találni Riccardi Muti helyére - vélte a La Repubblica.

Micha van Hoecke belga koreográfus, az operaház tánckarának vezetője úgy nyilatkozott, Muti feladta, és ezek után nincsen értelme a színháznál maradni. "Riccardo Muti távozása halálos csapást mért az olasz főváros kulturális életére" - hangsúlyozta Gianni Alemanno, Róma volt főpolgármestere.

Az operaház új zenei igazgatójának kiválasztására Dario Franceschini kulturális miniszter megbeszélést hívott össze Ignazio Marino jelenlegi római főpolgármester és Carlo Fuortes részvételével.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása