Vincze János vezetheti tovább a Pécsi Harmadik Színházat

Vincze Jánost nevezte ki a Pécsi Harmadik Színház igazgatójának újabb öt évre a város közgyűlése csütörtökön.

A tisztségre érvényes pályázatot egyedül benyújtó, korábban a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program művészeti tanácsának tagjaként is dolgozó 67 éves direktor diplomáit a Pécsi Tanárképző Főiskolán és az ELTE magyar-történelem szakán szerezte.


Vincze János gimnazista korától foglalkozik színházi rendezéssel, rendezői és vezetői munkáját több szakmai és állami díjjal ismerték el. Az általa színre vitt műveket a Pécsi Harmadik Színházon kívül a Pécsi Nemzeti Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban és a Budapesti Kamaraszínházban is bemutatták.

 

Vincze-Janos

Fotó. pecsma.hu


A direktor középiskolásokból és felsőoktatási hallgatókból 1977-ben hozta létre a Pécsi Nyitott Színpadot, s abból 1986-ban a Harmadik Színházat. Az alternatív teátrum 1995-ben Pécsi Harmadik Színház néven önkormányzati és állami támogatásban részesülő társulat nélküli, saját, továbbá befogadott produkciókra szerveződő hivatásos színház lett, amelyet ma a szakma és közönség egyaránt a kortárs magyar dráma jelentős műhelyeként tart számon.


Az elsősorban kortárs darabokat játszó teátrum az előző évadban mintegy 80 millió forintból gazdálkodott, költségvetéséből 24 millió forint volt az állami, 20 millió az önkormányzati támogatás, a többit pályázati forrásokból, jegybevételekből teremtette elő. A tavaly műsorra került 37 produkció 142 előadását mintegy 18 ezren látták és idén is hasonló érdeklődésre számítanak.


A színház a 2014/2015-ös évadban huszonnégy produkcióval, köztük három saját bemutatóval várja a közönséget. Az első bemutató a Gergely Theáterrel koprodukcióban színre vitt, Moravetz Levente által írt és rendezett Csiki-csuki című darab lesz október 10-én.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása