"Nem voltunk felkészületlenek" - Ertl Péter a Nemzeti Táncszínház költözéséről

Júniusban bejelentették, hogy a miniszterelnök és hivatala foglalja el a Nemzeti Táncszínháznak otthont adó Karmelita-kolostort, míg a táncteátrum a Millenárisra költözik. Erről kérdezte Ertl Péter igazgatót a hvg.hu.


A hvg.hu cikkéből:

 

Júniusban bejelentették, hogy a miniszterelnök és hivatala költözik a Nemzeti Táncszínháznak otthont adó Karmelita-kolostorba. Ezzel kapcsolatban a tavaly januárban hivatalba lépett direktor elmondta: 2009-ben már volt egy olyan felvetés, hogy az épületet másra kívánják hasznosítani, ez akkor nem valósult meg.

 

"Júniusban a kormányszóvivő bejelentette a döntést, ilyen értelemben tehát nem ért váratlanul. Több helyről azt lehetett hallani korábban, ha mennünk is kell, csak évekkel később. Az időzítést tekintve tényleg váratlan volt, hogy ilyen hirtelen kellett elhagynunk az épületet. De nem voltunk felkészületlenek, tudtuk, hogy a Vár átalakítása miatt előbb-utóbb rákényszerülhetünk a távozásra. Ezért kidolgoztunk egy olyan tervet, amiben leírtuk, hogy mire van szükségünk – mennyi és mekkora színpad, milyen nézőtér, milyen szervezési, közösségi, adminisztratív terek, helyiségek – a Táncszínház működéséhez. Viszonylag gyorsan el is jutottunk oda ez alapján, hogy a Millenáris Teátrum alkalmas helyszín lehet" - mesélte Ertl Péter.

 

ertl

Fotó: Szemerey Bence/hvg.hu

 

Az igazgató kiemelte: a kormányzat közel 300 millió forintot biztosított arra, hogy minden a Karmelitában korábban helyet kapott teret és feladatot elhelyezzenek. Raktárt, irodát bérelnek, és öt játszóhelyen valósítják meg programjukat. A Müpában eddig is volt száz napuk rezidens intézményként, ez az együttműködés továbbra is zavartalanul folyik. A további négy helyszín – a MOM Kulturális Központ, a Várkert Bazár, a Hagyományok Háza és a Marczi Közösségi Tér – pedig „körbelövi” a Millenárist, ahol 2015-től lesz állandó helyük. A Millenáris Teátrum átépítése egyelőre a tervezés szintjén zajlik, várhatóan jövő év elején kezdődik az építkezés. Feszes építési tempóval a színházi évad elejére készül el – számolt be az intézmény vezetője.

 

Arra a kérdésre, hogy elégedett-e a Táncszínház helyzetével, Ertl Péter így felelt: "Ha az átépítés úgy sikerül, ahogy terveztük, és meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket, akkor igen. Nagyon fontos előrelépés, hogy a Millenárison lesz próbatermünk, ami a Várban hiányzott. Sokkal könnyebben meg fogjuk tudni valósítani a szabadtéri programjainkat, hiszen egy park közepén van a Millenáris Teátrum. Sokkal könnyebb megközelíteni a parkot, mint feljönni a Várba. Ezek mindenképp pozitívumok."

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása