Mácsai Pál: "Nevetséges az alattvalói félelem"

Még legalább öt évet maradna az Örkény élén, nem tart attól, hogy egy politikai pártfogoltnak megtetszik a színház, és nem gondolkodott el azon, hogy ne vegye át a Kossuth-díjat. Mácsai Pált a nol.hu kérdezte.

 

A nol.hu cikkéből:

 

"Ha ez a társulat kívülről kapna egyszer vezetőt, akkor megszűnne, hiszen mi hoztuk létre. Miért akarnák megszüntetni? A gazdasági, nézettségi, szakmai mutatóink rendben" - válaszolt Mácsai Pál arra a kérdésre, tart-e attól, hogy egy politikai pártfogoltnak megtetszik az Örkény, és neki mennie kell.

 

A művész azzal kapcsolatban, hogy tavaly tiszti keresztet, az idén pedig Kossuth-díjat kapott - noha sejthetően nem jobboldali szimpatizáns - elmondta, régóta erős szakmai felterjesztései voltak, és nem foglalkoztatta, mikor kap Kossuth-díjat, mert ismeri a díjak odaítélésének természetét, és a hiúságát kielégítette a szakma jelölése. Személyesen az okozott számára problémát, hogy előbb kapta meg a díjat, mint Fodor Tamás, akit szintén régóta felterjesztenek.

 

Macsai

 


Mácsai Pál azt is elárulta, nem gondolkodott el azon, hogy ne vegye át a díjat. "Ennek kétféle oka van. Hogy miért veszem át, egyszerű: azért, mert az én díjammal, amire éppen a saját kettéhasadt szakmámnak, a liberálisnak nevezett oldala terjesztett föl konokul, az Örkény Színház munkáját, szellemiségét, repertoárját, hangját ismerik el. Ugyanúgy, ahogy a társulatnak tíz év alatt kiosztott sok más díjjal is. A másik: ha egyszer a kormányzat deklaráltan antiliberális, vajon miért tüntet ki olyan művészeket, akiknek világlátása, művészi hitvallása liberális. Ismerem a kész választ: taktikából. Csakhogy ez híg válasz. Mert, bizony, gyakran meggyőződésből" - mutatott rá a direktor.

 

"Az igazgató mérlegel, természetesen, aki ezt tagadja, úgyszólván füllent. Az is természetes, hogy repertoárban, azaz az előadások témájában, közelítésében, esztétikájában én nem hozok kompromisszumot. Szomorú és nevetséges az alattvalói félelem, és az ebből fakadó spekulatív túlteljesítés. Ami egyébként terjed, egyre többen lesik, mit várnak 'odafönt', és szoronganak attól, hogy mit fognak szólni majd ahhoz, amit végül csinálnak. És ezzel maguk is gyártják azt, amitől félnek. Én ebben nem veszek részt, és valószínű, hogy ez a hatalomnak is unalmas és irritáló" - hangsúlyozta Mácsai Pál.

 

Az Örkény igazgatója az interjúban elmondta: ismét benyújtja a pályázatát a színház vezetésére, de hogy az utána lévő ciklust vállalja-e, ma még nem tudja. "A következő öttel húsz évet leszek ezen a poszton. Ez elég ahhoz, hogy egy színház elérje azt, ahova velem eljuthat. Az igazgatócsere azon is múlik, van-e valaki a társulat közelében, aki átveszi. Egyelőre nem látok olyat, aki akarná, olyat igen, aki alkalmas lenne rá. Akik kelendőek, alapvetően húzódnak az igazgatás kötöttségeitől. A fiatalok különösen. Ők a nagyszínházi terektől is idegenkednek. Nyomaszt, hogy ki fog évtizedek múlva a magyar nagyszínházakban rendezni. Nem látom azokat a huszon-harmincéveseket, akik ezeket az örökölt, nagy értékű épületeket friss tartalommal meg akarják tölteni" - mondta Mácsai Pál.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása