"Nincs értelme jelentéseken gondolkodni" - Jiri Menzel az Operában rendez

Mozart Così fan tutte című operáját rendezi az Operaházban Jiri Menzel. Az október 10-I bemutató előtt kérdezte az Origo. Lapszemle.

Legutolsó filmje, a Don Juanok arról szól, hogy egy kisvárosi operatársulat Mozart Don Giovanniját viszi színre. A kérdésre, mikor érintette meg az opera műfaja úgy válaszolt, kábé nyolc éves korában és tizenhárom éves lehetett, amikor megismerkedett Mozart zenéjével.

 

“Sosem veszem komolyan az opera cselekményét. Az a tapasztalatom, hogy az operának nincs szüksége sztorira, pusztán ürügy, hogy legyen mit elénekelni. Ha az ember elolvassa a librettót, nem tud hova lenni a csodálkozástól, mekkora marhaság. Szerintem ma sem lehet álbajuszt ragasztva elhitetni a kedveseddel, hogy te egy másik ember vagy, és ráhajtani a barátod barátnőjére. Ez nettó marhaság” – fejtette ki a rendező, akit arról is faggattak, mit gondol, miközben hallgatja Mozart operáját.

 

Jiri-Menzel

 

“Hogy dolgoznom kell. Számomra az egész arról szól, hogy ha a szereplők jól elsajátították a szakma fogásait, akkor hiteles előadást tudnak produkálni. Hatással lesznek a közönségre, a többi viszont a befogadótól függ. Ahány néző, annyi élmény, értelmezés, gondolat, emóció. Ezen felül a jelentéseken gondolkodni szerintem nincs értelme. (…) Az interpretáció a színészek-énekesek dolga. Én csak segítek nekik ebben. A rendező olyan, mint az első néző, vagyis annyiban koordinálom a színpadi történéseket, hogy az összes többi néző majd jobban élvezze az előadást. Senkire sem szeretnék rákényszeríteni semmiféle gondolatot, ahhoz nekem se jogom, se kedvem” – fogalmazott Jiri Menzel, aki úgy véli, Mozart humora mindenki számára ad valamit.

 

“Nem szeretem azt a fajta színházat vagy operát, amikor úgy érzem, hogy rám kényszerítenek valami véleményt, például azt, hogy ez a mű cinikus. Ezt csinálja más. Én is azért járok színházba vagy operába, hogy jól érezzem magam. (…) Én azt akarom, hogy könnyű szívvel és könnyű lábbal távozzon a néző, és várja, mikor lesz hasonló élményben része. Ez a vezérelvem, ebben a szellemben csinálom a filmjeimet is, a színházat is. (…)Az operaelőadás olyan, mint egy szertartás. Mint egy istentisztelet. De nem azért, mert valami hű, de nagyon komoly dolog. Ez a találkozásról szól a színészek (énekesek) és a nézők között. Ráadásul sokkal jobb, mint egy film” – tette hozzá a rendező.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

 

süti beállítások módosítása