Együttműködik a Nemzeti és a Váci Dunakanyar Színház

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Színház és a Váci Dunakanyar Színház, amelynek eredményeként az évadban négy közös produkciót mutatnak be a Pest megyei városban.

A két teátrum vezetője, Vidnyánszky Attila és Kis Domonkos Márk szerdán számolt be a részletekről sajtótájékoztatón.

 

A közös munkának köszönhetően a váci teátrum négy bemutatója a Nemzeti Színház közreműködésével valósul meg. 
    

vac nsz eoszfoto

Fotó: nemzetiszinhaz.hu/eoszfoto

 

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója az együttműködést példátlannak nevezve elmondta: a Nemzeti Színház alapfilozófiájához tartozik, hogy kinyissa kapuit, erősítse kapcsolatait a vidéki és a határon túli színházakkal. Az újfajta kezdeményezés jól illeszkedik a Nemzeti Színház új gyakornoki rendszerébe és a műhelymunkát fontosnak tartó gyakorlatába. 


"A váci színházzal való közös munka remek lehetőséget biztosít, hogy a frissen végzett tehetséges művészek, rendezőgyakornokok kipróbálhassák magukat" - fogalmazott. Az együttműködés keretében Olt Tamás, Bakos-Kiss Gábor, Nagy Péter István és Tömő György rendez majd egy-egy darabot Vácon.
    

Vidnyánszky Attila megjegyezte azt is, hogy a produkciók a Nemzeti Színházban is helyet kaphatnak.
    

Kis Domonkos Márk, a váci teátrum igazgatója a négy bemutató kapcsán kiemelte, hogy azok szerzői - kapcsolódva a Dunakanyar Színház által rendezett nyári V4 fesztiválhoz – a visegrádi országokból kerülnek ki. A premiersorozatot Olt Tamás Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora című ősbemutatója nyitja október 26-án, amelyet Sławomir Mrożek Özvegyek, Václav Havel Audiencia/Verniszázs és Michaela Zakutanská Single radicals című drámája követ.
    

Szólt arról is, hogy a mindössze másfél éves intézmény célja magas színvonalú előadások létrehozása, amelyhez a mostani együttműködés jelentősen hozzájárul. Mint mondta, céljuk, hogy kiemelt kategóriájú színházzá váljanak, s reményeik szerint a jelenleg befogadó színházként működő teátrum a következő évadot önálló társulattal tudja kezdeni.
    

Az igazgató kitért arra is, hogy a most megkötött megállapodás részeként Földes László Hobo is rendszeres fellépő lesz Vácon, emellett a Nemzeti Színház művészei is fellépnek a városban.


Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása