Hunyad megyei turnén az Osonó

Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást október 2-án, csütörtökön 13 és 18 órakor Déván, 3-án, péntek este 7 órától Csernakeresztúron és 4-én, szombaton 17 órakor Lupényben láthatja a közönség a Kovászna Megye Tanácsa által támogatott Szórványprogram részeként.

A turné alkalmával Csernakeresztúron kerül sor az ünnepi 325. előadásra. Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkciót először 2011. május 21-én láthatta a közönség, és azóta 3 kontinens 18 országának 122 településén mutatta be a független csapat. Az előadás eddig 7 nemzetközi fesztiválon képviselte Kelet-Európát.

 

osono

 

A Hunyad megyei turné az Osonó azon projektjének a része, amely keretén belül októberben több szórványtelepülésen és faluban kerül bemutatásra a Fazakas Misi által rendezett előadás. A társulat fontosnak tartja, hogy eljusson ezekre a településekre, hiszen egy belső, íratlan szabály szerint, minden nemzetközi turné vagy fesztivál előtt és után falvakba és szórványtelepülésekre utazik a csapat. Az elmúlt időszak nemzetközi projektjeit követően és a novemberben kezdődő újabb marokkói projekt előtt, az október ezeknek a kiszállásoknak a hónapja lesz, hiszen még két Kovászna megyei faluban, Bereckben és Kökösön, majd Olthévízen és Fogarason fog fellépni a társulat.

 

A projektet a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány, a Communitas Alapítvány, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és Kovászna Megye Tanácsa támogatja.

 

Forrás: Osonó

 

süti beállítások módosítása