Ismét megy a Helló, Náci! a Kolibriben - Új szereposztással játsszák

Október 3-án, 17 órakor a Kolibri Pincében újra látható a Helló, Náci! című produkció. Czupi Dániel, Fehér Dániel és Krausz Gábor váltja Mészáros Tamást, Ruszina Szabolcsot, Szanitter Dávidot, akik négy évig játszották a darabot.

 

A Kolibri Pince előadása jó írói munkán alapuló, erős színház, tiszta rendezői vonalvezetéssel, kiemelkedő színészi alakításokkal. Mindannyiunk érdeke, hogy minél több emberhez jusson el. (Gabnai Katalin , gyerekszínház.hu)

 

“A darab erénye, hogy elénk tárja mindennek a színét és fonákját. Nem ítél és nem ítélkezik, hanem azt a rést feszegeti, amelyen a szélsőséges érzelmektől mentes emberek ritkán bújnak át.” (Szemere Katalin, Népszabadság)

 

4 éve műsoron

 

2010 januárjában mutatta be a Helló Náci! című produkciót a Kolibri Színház, Mészáros Tamás, Ruszina Szabolcs és Szanitter Dávid szereplésével. A darabot Novák János igazgató ajánlotta színészük, Tóth József figyelmébe, aki úgy döntött, megrendezi a két teljesen eltérő felfogású fiatal történetét.

 

“A darabra Halléban, a német gyerekszínházi műhelyek évente esedékes fesztiválján figyeltem fel, ahol ifjúsági darabok voltak a programban. A bemutatókhoz olyan beszélgetéseket szerveztek, melyekre a fiatal nézők mellett szociológusokat, szociális munkásokat, politikusokat, közéleti személyiségeket is meghívtak – ez sokféle aspektussal színesítette a látottak megközelítését. A Helló, náci! ebben az erős mezőnyben is az egyik legjobb előadás volt: nem csak engem fogott meg, a diskurzusba belehallgatva tapasztaltam, a diákokat is felkavarta” – nyilatkozta Novák János.

 

kolib naci

 

Drámafoglalkozással is megtekinthető

 

A Helló Náci! egy NDK kisváros rendőrőrsén játszódik, ahol előzetes letartóztatásban ül verekedés miatt, a német neonáci Rudi és a lengyel, illegálisan dolgozó Jan, akik ugyanabban a cellában várják a kihallgatást.

 

“A Helló, náci!-ban a fogva tartó Erich a katalizátor, aki először összeereszti Rudit és Jant, később pedig fokozatosan gerjeszti a feszültséget. Ettől olyan lesz a történet, mint az a videojáték, amiben ha elérsz egy szintet, jön egy nehezebb pálya, új feltételekkel. Minden alkalommal, amikor Erich megjelenik, hoz valami információt, ami átrendezi a szerepeket, viszonyokat. Rudit és Jant az egymás elleni parttalan vádaskodásból egy ilyen bejelentés mozdítja ki. A rendőr közli a hírt: a verekedés egyik lengyel résztvevője a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe, Rudi ellen így már nem csoportosan elkövetett testi sértés, hanem gyilkosság lesz a vád” – árulta el Tóth József rendező.

 

A produkcióhoz drámafoglalkozás is kapcsolódik, ami lehetőséget nyújt a különböző álláspontok játékos formában történő megvitatására, továbbgondolására.

 

helonaci uj

 

Új szereposztásban látható

 

„Mi nem politizálni, vagy provokálni akartunk a Helló, Náci! bemutatásával. Azt tapasztaljuk, hogy a tévét néző, internetező kamaszok naponta találkoznak az idegenekkel szembeni előítéletek és sztereotípiák különböző szintű megnyilvánulásaival. Ugyanakkor nem sok alkalmuk adódik a jelenséggel kapcsolatos véleményeik valóban átgondolt megformálására, megvitatására. Folytatva osztályterem-színházi előadásaink sorát, mi ezt az alkalmat, beszélgetési felületet szeretnénk megteremteni. Azt gondolom, hogy ez a darab ebben a témában erre tökéletesen alkalmas” – vallja Novák János.

 

Az idei évadban a Helló, Náci! új szereposztással mutatkozik be. Czupi Dániel a Náci, Fehér Dániel a lengyel fiú és Krausz Gábor pedig a rendőr szerepében lesz látható. A fiúk számára nem volt ismeretlen a darab, ugyanis korábban már mindannyian beugrottak az előadásba.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása