Két díjat kapott az Újvidéki Színház Belgrádban

Két díjat nyert az Újvidéki Színház Neoplanta című előadása a 48. Belgrádi Nemzetközi Színház Fesztiválon (BITEF).

A Politika című belgrádi napilap a legjobb rendezőnek járó díjat Urbán András szabadkai rendezőnek ítélte oda, valamint a közönségdíjat is az Újvidéki Színház produkciója nyerte el az igen magasnak számító 4,65-ös osztályzattal.

 

neoplanta

Fotó: uvszinhaz.com


Az előadás Végel László Kossuth-díjas író művéből, a Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című regényből készült. A darab a vajdasági Újvidék történelmét és az ott élő emberek sorsát mutatja be úgy, hogy a történeteket a jelen eseményeihez köti. A rendező korábban úgy nyilatkozott, hogy a provokatívnak mondható darab azt próbálja felkutatni, ami az Újvidékről alkotott idilli kép mögött megbújik. Foglalkoztak az ott élő nemzetek egymás közötti kapcsolataival, a többség és a kisebbségek viszonyával nemzeti, művészi, intellektuális és szexuális vonatkozásban is. Az előadás júniusban megnyerte az 59. Sterija Játékok elnevezésű szerbiai színházi fesztivál fődíját is.


Az idei BITEF Fődíját az Aleksandra Zec című előadás kapta a horvát Oliver Frljic rendezésében. A produkció a délszláv háború idején 12 évesen meggyilkolt Aleksandra Zec történetét és a gyilkossági ügyben folyó nyomozást meséli el, illetve Frljic korábbi munkáihoz hasonlóan a délszláv népek "párhuzamos" történelemszemléletére világít rá. Frljic az első olyan rendező, aki sorozatban másodszor nyerte el a BITEF fődíját, tavaly a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolásáról szóló előadásával vívta ki a zsűri elismerését.


A fesztivál különdíját a Gde je revolucija, stoko? (Hol a forradalom, barmok?) című előadás kapta a horvát Borut Separovic rendezésében.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása