Ötvös András kapta a THEALTER juniordíját

Október 3-án a Jurányi Inkubátorházban adták át a szegedi nemzetközi színházi fesztivált szervező MASZK Egyesület képviselői a díjat Ötvös Andrásnak, a budapesti Katona József Színház színészének, A csemegepultos naplója című Orlai Produkcióban nyújtott teljesítményéért.

 

Gerlóczy Márton regényét Lőkös Ildikó és az előadás rendezője, Göttinger Pál alkalmazta színpadra, a monodrámát nagy sikerrel mutatták be nyáron Szegeden.

 

A díjátadón Martinkovics Katalin, a MASZK Egyesület alelnöke köszöntőjében elmondta: a THEALTER fesztivál elsősorban – de nem kizárólag – a független alkotók bemutatkozási terepe, büszkék rá, hogy az elmúlt 24 évben több mint 30 ország közel 170 társulata mutatkozott be a városban, többen elsőként Magyarországon.

 

thealter

Fotó: Borovi Dániel

 

A fesztiválnak a kezdetektől fontos missziója, hogy friss, innovatív előadásokkal, fiatal alkotókkal találkozzon a közönség, a 2011-es fesztivált kifejezetten az utánpótlás bemutatásának szentelték, és épp a napokban zajlik a IV. THEALTER U21 plusz kisfesztivál, ahol szintén a pályakezdőké a terep. Fokozott figyelmet fordítanak arra, hogy fiatalon tartsák a találkozót, ennek köszönhetően nem csak a színpadon kap lehetőséget ez a korosztály, de mostanra megfiatalodott a közönség, és idén a fesztivál lebonyolítását segítő önkéntes csapat harmada is fiatalabb volt, mint a közel negyedszázados THEALTER.

 

A juniordíj odaítélésére a fesztivál legfiatalabb színházcsinálói, a Tea for Two workshop hazai és határon túli, közép- és felsőfokú művészeti képzésben résztvevő hallgatói kaptak lehetőséget. A fesztivál plakátját idéző THEALTER-angyalt a legjobb férfialakítás díjaként ők ítélték oda Ötvös Andrásnak. A juniordíjat Balog József, a THEALTER művészeti vezetője adta át.

 

Szeged évtizedek óta részese a regionális és a nemzetközi színházi életnek – ezt kevés magyar város mondhatja el magáról. Ennek a jelenlétnek meghatározó alkotóeleme a THEALTER fesztivál. Júliusban 9 nap alatt, 11 helyszínen 7 ország 26 alkotócsoportja mutatkozott be a 24. alkalommal megrendezett nemzetközi színházi fesztiválon, több előadást meg kellett ismételni a nagy érdeklődésnek köszönhetően.

 

A fesztiválon második alkalommal díjazták a produkciókat. A kritikusok díját 2014-ben a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Rózsák című előadása kapta, a legnépszerűbb előadás közönségdíját pedig Pintér Béla és Társulata Titkaink című produkciója nyerte el.

 

Forrás: MASZK

 

 

süti beállítások módosítása