Ezrek búcsúztatták Moszkvában Jurij Ljubimovot

Ezrek vettek végső búcsút Moszkvában Jurij Ljubimov orosz rendezőtől szerdán.

A világhírű színházi szakembert a Moszkva központjában, a híres régi Arbat nevű utcán lévő Vahtangov Színházban ravatalozták fel, ott, ahol 1946-tól színészként dolgozott, majd 1959-ben első rendezésére is ott kapott lehetőséget. Ugyanott rendezte 2012-ben Dosztojevszkij Ördögök című művét. "Jelképes és felemelő, hogy innen indult utolsó útjára is" - mondta az MTI-nek Jevgenyij Karelszkih, a Vahtangov színésze. "Csak egyszer, a Dosztojevszkij-műben dolgoztam vele és azt kell mondanom, hogy korántsem volt egyszerű. Kemény ember volt, de nagyon izgalmas volt a munka vele" - tette hozzá.


A Vahtangov Színházban egymást váltották a hírességek: orosz politikusok, közéleti személyiségek, köztük Alekszandr Szolzsenyicin orosz író felesége, valamint ismert orosz színészek is lerótták kegyeletüket. Bárki bemehetett a színházba, hogy a színpadon elhelyezett nyitott koporsó mellett elhelyezze a tisztelet virágait, valamint részvétet nyilvánítson Ljubimov magyar feleségének, Koncz Katalinnak és fiuknak, Péternek. 

 

 Jurij Ljubimov


A búcsúztató közép-európai idő szerint 8 órakor kezdődött, de még fél 12-kor is több száz ember várt türelmesen arra, hogy bejuthasson az épületbe. "Nagyon szerettük, minden darabját láttuk a Tagankában. Mi ott éltünk, ott is születtünk a Taganka városnegyedben, szerintünk a színház és Ljubimov elválaszthatatlan egységet alkot ma is " - mondta egy idős nő. A hosszú sorban ott állt egy Vlagyimir Viszockijra rendkívül hasonlító fiatalember, mint kiderült, valóban rokona a világhírű orosz színésznek és énekesnek. Vitalijként mutatkozott be és elmondta, hogy Jurij Ljubimov, akit ő a világ legzseniálisabb rendezőjének tart, fiaként szerette Viszockijt és új életet lehelt a színészbe annak idején, amikor együtt dolgoztak a Tagankában. 


A Vahtangov színházban megjelent Vlagyimir Megyinszkij kulturális miniszter is, aki, miután lerótta a kegyeletét, azt nyilatkozta: kezdeményezni fogja az orosz főváros vezetőjénél, nevezzenek el utcát Jurij Ljubimovról Moszkvában. 


Rimasz Tuminasz rendező, a Vahtangov színház művészeti igazgatója ugyanakkor arról számolt be az MTI-nek, hogy ő azt az elképzelést támogatja: a Taganka színház is Ljubimov nevét viselje. Azt mondta, hogy ezzel szeretnék levenni a fájdalmat és terhet a neves orosz rendező által 1964-ben alapított híres moszkvai színház jelenlegi, fiatal társulatáról, amely 2011 óta nehezül a teátrumra, amikor Jurij Ljubimov szakított a társulattal.


A rendező 2011-ben mondott búcsút a Tagankának a színészekkel kialakult ellentétek miatt. Tavaly a színészek egy csoportja hiába kért tőle bocsánatot és hiába hívták őt vissza a színházba, Jurij Ljubimov már nem tért oda vissza. Most végső búcsút vettek Jurij Ljubimovtól a Taganka színészei, munkatársai is. Hatalmas koszorúval búcsúztak mesterükként tisztelt volt vezetőjüktől.

 

urij Ljubimov vasárnap hunyt el 97 éves korában. A magyar állampolgársággal is rendelkező színházi szakembert búcsúztatását követően a moszkvai Donszkoj kolostor melletti temetőben temették el, ott, ahol a szülei is nyugszanak.

 

Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelentette

 

süti beállítások módosítása