Shakespeare Összes Rövidítve Kaposváron

Október 8-án mutatja be a Csiky Gergely Színház Shakespeare Összes Rövidítve című produkcióját.

 

 

Rátóti Zoltán igazgató a TV2 vendége volt.

 

A Csiky Gergely Színház ajánlója:

 

 

Lehetne-e méltóbb módon ünnepelni a Mester 450. születésnapját, mint hogy eljátsszuk összes darabját? Igen, a kaposvári Csiky Gergely Színház a megemlékezésnek ezt a sajátos módját választotta, noha természetesen nem őrültünk meg, nem raktuk bérletbe valamennyi (mennyi is?) drámáját azAntonius és Cleopatrától a Viharig, a Hamlettől a Learig és így tovább.

 

sor1

 

 

És mégis: két októberi stúdió-bemutatónk megkísérli a lehetetlent: a S.Ö.R. Shakespeare-összest ígér, igaz, rövidítve, de ha valamiről mégis megfeledkezne féktelen improvizációi közepette a három fiatal színész (Fándly Csaba, Marofka Mátyás, Váncsa Gábor), azt bizonyára érinti majd az idősebb kolléga (Hunyadkürti György), aki Shylock címmel megidézi Rómeót, a Velencei kalmár majd’ összes szereplőjét, de még Shakespeare kortársait is.

 

sor2

 

Úgy sejtjük, idén lenne 450 éves a stratfordi zseni. Sejtjük, mert életéről, de még drámáiról is csak sejtéseink vannak: egyesek szerint nem is élt, vagy ha élt, nem ő írta, vagy ha ő írta, nem mindet, vagy ha mindet, hát nem ennyit, többet vagy kevesebbet… Joggal dalolta Cseh Tamás Bereményi Géza szavaival: „e kies hazában mutass nekem egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William!”.

Nemcsak élete, művei is értelmezések milliárdjait szülte: ahány előadás, annyi reménytelen megfejtési kísérlet. Reménytelen, hiszen a drámatörténet legnagyobb alakja, ez a 450 éves fiatal zseni mindig értelmezői előtt jár. Bölcs kamasz, aki sírjában nem forog, mert tudva-tudja: vele bármit megtehetnek, ő maga érinthetetlen, elérhetetlen. Ezért írhatja róla egy 20. századi bölcs, James Joyce: „Shakespeare dús vadászmezeje minden hibbant elmének”.

 

sor3

 

Ezt a 450 éves kortársunkat hívjunk közénk, amikor „hibbant elmével” két előadással is megidézzük szellemét. A S.Ö.R. fergeteges komédiázás a „nagy ravasz” hősei és mondatai apropóján, a Shylockpedig a Tubal nyolc mondatára ítélt örök epizodista kitörési kísérlete Shakespeare fogságából.”Ide nekem az oroszlánt is!” – kiáltja mindkét produkció Zubollyal, a Szentivánéji álom mesteremberével, aki minden szerepet el akar játszani.

 

sor4

 

Ha mindent nem is játszunk el, két izgalmas, felszabadító, boldogító estével köszöntjük a 450 éves kollégát.

 

sor5

 

 

 

Shakespeare - Winfield - Long - Singer:

S.Ö.R.

(Shakespeare Összes Rövidítve)

komédia

Fordította: Kálloy Molnár Péter

 

Játsszák:, Fándly Csaba, Marofka Mátyás m.v., Váncsa Gábor

 

Díszlet-Jelmez: Csiki Csaba                    Zene: Csiki Csaba

Súgó: Halmos Katalin                          Ügyelő: Szűcs László

Világítás: Memlaur Imre      Segédrendező: Szigethy Brigitta

 

Rendező: Zakariás Zalán

 

Bemutató: 2014. október 8.

A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.

 

 

süti beállítások módosítása