"Beugró-diplomát kéne kapnom" - Villáminterjú Martinovics Dorinával

Martinovics Dorina az idei évadtól a Radnóti Színház tagja. Új előadásukban, az Oresztészben Élektra szerepét alakítja. Ennek kapcsán adott rövid interjút. 

Ajánló az Oresztész elé:

Ha belelapoznánk a Tantalidák, azaz Oresztész és felmenői családi albumába, szörnyű bűnök sora tárulna szemünk elé: vérfertőzés, családon belüli erőszak, csalások, hazugságok, árulások és gyilkosságok. Minden bűn bosszúért kiált, minden bosszút újabb megtorlás követ, minden generáció hordozza az előző nemzedékek bűneit. Vajon Oresztésznek van más választása?
Euripidész két és félezer éves színműve mai szemmel nézve is modern. Szereplői éppolyan frusztráltak, akaratosak, zavarodottak, kétségbeesettek, hiúk és kisszerűek, mint akármelyikünk. Euripidész kíméletlenül lerombolja az antik hősöket övező mítoszokat, nem éppen hízelgő véleményt mond az istenekről és az emberekről is. Nevetségessé tesz mindent és mindenkit, valahogy még sincs kedvünk nevetni a végén.

A Radnóti Színház 2014/15-ös évadának első bemutatóját Horváth Csaba rendező-koreográfus, a Forte Társulat alapítója és vezetője rendezi.

Villáminterjú Martinovics Dorinával:

Még egyetemistaként kerültél a Nemzeti Színházhoz, kilenc évet töltöttél ott. Nehéz volt eljönni?

Nagyon megszerettem azt a színházat, a színpadot, azt a furcsa akusztikájú teret, amit meg kellett tanulni kezelni. Az elmúlt évig föl sem merült bennem, hogy eljöjjek. Mikor Jordán Tamás, aki az osztályfőnököm volt a Színművészetin, negyedévben odahívott gyakorlatra, ijedt voltam, félős, nagyon keveset tudtam a szakmáról. Az ottani társulat jó pár tagja felkarolt és rengeteget segített. Aztán ahogy jöttek a rendezők, jöttek az igazgatók, én is alakultam. Segítettek megtalálni azt, aki most vagyok. És azért is jöttem most ide, a Radnótiba, hogy tovább fejlődjek, más színészektől is tanuljak.

Közben egyre többet filmezel is.  A Társas-játék című sorozat, aminek a női főszerepét játszottad, elindította a filmes karriered?

Castingokra talán jobban hívnak. De ennél fontosabb, hogy valamennyire megtanultam a filmes szakmát. Szeretek forgatni, mert természetesebben, finomabban lehet játszani, mint a színpadon.  

Megismernek az utcán?

Nem nagyon. Teljesen máshogy nézek ki élőben. Fiús anyukának öltözöm a mindennapokban, nem sminkelem ki magam és nem hordok magas sarkút.

Az anyaság változtatott a színészeteden?

Biztos. Megváltozik az ember, komolyabb lesz, máshova kerülnek a hangsúlyok, más lesz fontos. Már önmagában az is nagy változás, hogy két évig otthon voltam. Ez nagy kiesés egy színésznőnek. Utána egészen sokkoló visszatérni a színpadra. Olyan volt, mintha elölről kellene kezdenem mindent. Hirtelen azt éreztem, hogy nem ott lenne a helyem. Lelkifurdalásom volt. De most is sokszor van lelkifurdalásom azért, ha nem vagyok a gyerek mellett. Nehéz, de igyekszem megtalálni az egyensúlyt, hogy a fiamnak és nekem is jó legyen valahogy.

Nyár óta vagy tagja a Radnótinak. Nagy volt a váltás?

Nehezen hozok meg ilyen horderejű döntéseket. Tavaly elkezdtem érezni, hogy ideje lenne váltanom, és úgy gondoltam, a Radnóti Színházban olyan munka folyik, amit szeretek és ismerek. Sok olyan rendező dolgozik itt, akivel a Nemzetiben is dolgoztam. Szerencsés volt, hogy rögtön Alföldivel kezdtem a tavalyi évad végén, aki korábban öt évig az igazgatóm volt. Jó munka volt a Platonov, szép előadás lett. A társulattal még csak most ismerkedem... Nekik is el kell fogadniuk engem, nekem is meg kell találnom a helyem.

Most éppen az Oresztész bemutatójára készülsz. A Horváth Csaba rendezte előadásban hangsúlyos szerepet kap a mozgás.

Én sportolócsaládból származom, apukám vízilabdaedző, szerették volna a szüleim, hogy élsportoló legyek. Vízilabdáztam, kajakoztam, műugrottam, de nem élveztem igazán. A Színművészetin pedig a mi osztályunk részesült elsőként a Ladányi Andrea által kidolgozott mozgásképzésben, de ott sem éreztem magam igazán ügyesnek.  Az Oresztész nem mozgásszínház, de nem is teljesen prózai, valahol félúton van a kettő között. Nagyon szeretem nézni ezt a fajta a színházat, izgalmas látni, hogyan hat a színpadon, de még tanulom ezt a nyelvet.

Általában kritikus vagy magaddal?

Nem tudom, van-e ennek bármi köze az asztrológiához, mert, bár kevéssé hiszek benne, mégis egy tipikus skorpió vagyok abból a szempontból, hogy folyamatosan kritizálom saját magamat. Nem bírom elviselni, ha azt érzem, hogy rosszul megy valami. Nehezen kapcsolom ki a kontrollt és ez időnként problémát jelent.

Nemrég megvolt az első beugrásod is a Radnótiban. Átvetted Wéber Katától Elvstedné szerepét a Hedda Gablerben.

Szeretek beugrani. A Színművészetin azt mondták, beugró-diplomát kellene kapnom, annyit ugrottam az utolsó évben, időnként teljesen lehetetlen körülmények között. Nagyon élveztem; olyan adrenalin löketet adott, ami után csodásan éreztem magam. Előtte rettenetesen félelmetes, de közben nagyon kellemes. A Hedda előtt rettegtem, mert az Oresztész próbafolyamata közben nagyon kevés időm volt megtanulni a szöveget. Aztán, amikor beléptem a színpadra, furcsán jól éreztem magam. A többiek rengeteget segítettek, biztattak. Ez jó élmény volt. És megéreztem a színpadon, miért döntöttem úgy tavaly, hogy megkérdezem Bálint Andrást, lenne-e nekem itt helyem.