Csikóink – Katona Gábor Debrecenben koreografál

Roma tematikájú mozgásszínházi ősbemutatót tart a debreceni Csokonai Színház október 17-én, Katona Gábor koreográfus rendezésében.

A színház ajánlójából:

 

A Csikóink című mozgásszínházi produkció többek között arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan értelmezhető újra a sokszínű roma népköltészet és mit jelent számunkra az állandó elvágyódás vagy a férfi-nő közötti szenvedélyes viszony? Az előadás nem ígér sem szociológiai látleletet, sem történelmi áttekintést, ígér viszont mélyen megélt érzelmeket, összművészeti látásmódot és izgalmas kulturális kalandot.

 

Az előadásban Katona Gábor partnere az a Varga Klári lesz, akit az elmúlt évadban a Párizs hídjai című Edith Piaf-esten már megismert a debreceni közönség. A francia sanzonok után most új oldaláról mutatkozik be a színművész, mikor táncosként jelenik meg a színpadon. A Horváth Árpád Stúdiószínház intim tere várja tehát mindazokat, akik nem riadnak vissza a kevés szótól, és kíváncsiak valami merőben újra.

 

Szél fúj

 

Szél fúj a hely oldaláról –

Messze elfújt jó anyámtól:

Olyan messze, olyan távol,

Mint a föld az ég boltjától.

 

(Szegő László fordítása a Csikóink kényesek című kötetből)

 

 

csikoink m

Katona Gábor és Varga Klári az előadás próbáján (fotó: Máthé András)

 

Katona Gábor a készülő produkcióról:

 

„Nagyon szeretek antikváriumba járni, és egyszer szembejött velem a Csikóink kényesek című roma népköltészeti gyűjtemény. Annyira izgalmasnak találtam, hogy rögtön megvettem, és elkezdett dolgozni bennem. Mivel rendező-koreográfusként egyfajta bemutatkozás ez számomra a Csokonai Színházban, úgy éreztem, hogy egyben megfelelő alkalom arra is, hogy táncosként is megismerjenek. Ez nem roma népköltészeti előadás. Ez általános költészet. Úgy kezelem, mint Szentandrássy István képeit, melyeket nem az tesz értékessé, hogy az alkotójuk roma.”

 

Varga Klári a munkafolyamatról:

 

„Az én dolgom az, hogy a lehető legrugalmasabban, a lehető legpuhább formájában rendelkezésére bocsássam az alkotónak azt, ami én vagyok. Ez csodálatos dolog. Nem akarom, és nem is merem megítélni magamat, mivel nem vagyok táncos, de az biztos, hogy nagy boldogság ez számomra. Azt hiszem, minden színésznőnek kivételes lehetőség egy ilyen feladat. Nekem nem ez az alapvető nyelvem, csak rettenetesen szerelmes vagyok a táncba. Egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy minden pillanata ajándék, és nagyon élvezem.”

 

 

csikoink2 m Próbafotó (fotó: Máthé András)

 

Színlap

 

Előadják: Varga Klári és Katona Gábor

Hangfelvételen közreműködik: Szalai András (cimbalom)

Díszlet és jelmez: Katona Gábor

Zeneszerző: Zombola Péter m. v.

Vizuális tervezés: Endi András, Jóvér Csaba

Ügyelő: Sárkány Gyula

Rendezőasszisztens: Laczó Zsuzsa

Koreográfus és rendező: Katona Gábor

 

Bemutató időpontja: 2014. október 17.

 

süti beállítások módosítása