Gondolat Generátor - Indul a Trafó színházi nevelési programja

A Gondolat Generátor idén is lehetőséget kínál középiskolai osztályok számára a kortárs művészeti beavató programjában való részvételre. Slam poetry, színház, tánc, zene, képzőművészet: kortárs művészeti keresztmetszet, a gondolatok trambulinja!

 

A Trafó ajánlója:

 

A Gondolat Generátor olyan évről évre megújuló, korszerű és előremutató színházpedagógiai program, amely párbeszédet generál a középiskolás korosztály és a kortárs művészeti alkotások és alkotóik között.


A korábbiaktól eltérően, nem egy fix programsorozatot, hanem olyan komplex programelemeket kínál a Trafó, amelyekből a jelentkezők maguk állíthatják össze saját Gondolat Generátor órarendjüket. Az előadásokhoz azok témájától függően elő-, vagy utófoglalkozások kapcsolódnak.

 

gondolat generator

Fotó: Trafó

 

A programban szereplő előadásokból a tanárok maguk választhatják ki azokat, melyeknek témája saját osztályukat éppen aktuálisan érint(het)i vagy foglalkoztat(hat)ja.


Az előkészítő és feldolgozó foglalkozások az előadások alkotóival szoros együttműködésben készülnek, és azok megvalósításában is részt vesz egy-egy művész, hogy a fiatalok a segítségükkel közvetlenül is hozzáférjenek az előadások mögött álló gondolkodásmódhoz.


A program szakmai vezetője Sebők Borbála dramaturg, állandó munkatársa Bethlenfalvy Ádám drámapedagógus.

 

 

A részletes programleírás itt található (.pdf).


A jelentkezési lap innen letölthető (.doc).


A programban szereplő produkciók a 2014/15-es tanév első félévében:
III. Országos Slam Poetry Bajnokság
Insite Dráma-Trafó: Kispad (komplex színházi nevelési előadás)
Tünet Együttes: Közhely (tánc)
Dollár Papa Gyermekei: Szerelem (Henrik Ibsen: Kis Eyolf) (színház)
Az éteri spektruma (képzőművészet)

 

süti beállítások módosítása