40! avagy a Véges élet a Jurányiban - Villáminterjú Bánki Gergellyel

Újabb szókimondó előadás mutatkozik be a Jurányi Inkubátorházban október 30-án. A férfiak szexuális világát tárgyaló előadás után, most az öregedést veszi górcső alá a 40! avagy Véges élet című produkció, melynek egyik írója, rendezője és szereplője, Bánki Gergely.

 banki g

fotó: Hajmási Péter

 

- A Férfiak szexuális világa után ismét egy provokatív darabbal állnak elő a Jurányi Inkubátorházban. Honnan jött az előadás ötlete?

- Sem A férfiak szexuális világával, sem ezzel a mostani darabbal, aminek 40! avagy a Véges élet a címe nem volt szándékunk, hogy provokáljunk, bár mindkét előadás szókimondó módon foglalkozik a témával. Nagyon vigyázunk arra, hogy ne bántsunk meg senkit. Ettől függetlenül olyan témákat boncolgatunk, ami lehet, hogy valakit érzékenyen érint. A 40! avagy  Véges élet című kabaré például azzal foglalkozik, hogy mi lesz akkor, ha az ember negyven éves lesz. Azért választottuk ezt a témát, mert mind a négyen, Stefanovics Angéla, Keszég László, Mészáros Béla és én, épp a negyven körül vagyunk. Biztos vagyok benne, ahogy minket is, nagyon sokakat foglalkoztat ez a téma. Az biztos, hogy fontos, nagyon komoly állomás az ember életében, mikor negyven lesz. A harmincasra még azt mondják: fiatalember. A negyvenesre már azt: középkorú. És máris itt a humorforrás: a fiatalság vége, az öregedés kezdete. Nem leszünk képmutatók vagy álszemérmesek, mert a humor ezt nem engedi meg. A kabaré ugyanis pont egy olyan műfaj, ami beleszúr, belekóstol abba, amiről más körülmények között nem beszélünk, vagy nem így beszélünk.

 

- Mennyire támaszkodik a történet személyes tapasztalatokra?

- Mivel mindannyian negyven körül vagyunk, nyilvánvaló, hogy a saját tapasztalatainkat is belevisszük az előadásba. Pont ezek a személyes tapasztalatok adják az előadás apropóját. Persze egy csomó olyan jelenet is lesz benne, ami szándékosan abszurd, teljesen lehetetlen szituációkra épül. Ezekkel torz tükröt mutatunk a nézőnek. Szándékosan felnagyítjuk a harmincasból negyvenessé válással, az öregedéssel kapcsolatos aggályokat, félelmeket, problémákat, hogy minél erősebben hasson, és minél felszabadultabban lehessen rajtuk röhögni.

 

- Mind a négyen szereplői, rendezői és írói is az előadásnak. Előre megírt szövegkönyvből dolgoznak, vagy a próbafolyamat során alakul csak ki a végleges előadás?

Mivel közösen írjuk, rendezzük és játsszuk is az előadást, először az ötleteket gyűjtjük a témához és kitaláljuk a jeleneteket. Igyekszünk minél lehetetlenebb, pikánsabb és kínosabb szituációkat kihozni abból, mikor az ember találkozik a saját öregedésével. Ezekből felépítjük az előadást, aztán megírjuk, végül pedig eljátsszuk, és ha minden jól megy, október 30-án bemutatjuk. A próbafolyamat végére persze összeáll egy szövegkönyv, de a felkészülésnek az ötleteléssel kezdünk hozzá. Most éppen ebben a fázisban vagyunk. Ez az előadás koncepciójának a része, hiszen eleve olyan emberekben gondolkodtam, akikkel nem csak színészként lehet együtt dolgozni. Stefanovics Angéla, Keszég László és Mészáros Béla mindhárman kiválóan játszanak, de tehetségük van az íráshoz és a rendező szemével is képesek nézni a produkciót.

 

- Ez már a második előadás lesz, amit a Dumaszínház és a Füge Produkció koprodukcióban készít a Jurányi Inkubátorházban. Terveznek további közös előadásokat is?

- Konkrét tervek egyelőre nincsenek, de egyáltalán nem tartom valószínűtlennek, hogy folytatjuk. A férfiak szexuális világa szerencsére nagyon jól sikerült. Jók a visszajelzések és folyamatosan nagy érdeklődés kíséri. Remélem, hogy a 40! avagy a Véges élettel is megismételhetjük ezt a sikert és érdemes lesz gondolkodni a folytatáson. Mindkét előadás egy-egy érzékeny témának a fonákját szeretné megmutatni, amin remélhetőleg a néző nevet majd. Tudatos sorozatnak azonban nem nevezném az előadásokat, hiszen azon túl, hogy mindkettő szkeccs-kabaré és mindkettőben részt veszek sok közös nincs bennük.

 

süti beállítások módosítása