"Ez egy ugyanolyan hivatás" - Interjú Horváth Éva súgóval

Hogyan lesz valaki súgó? Milyen tulajdonságok szükségesek ehhez a hivatáshoz? Hol van a súgó az előadás alatt? Többek között ezekről beszélgettünk Horváth Évával, az Örkény Színház súgójával.

Kezdetekben a fiatal színészeket alkalmazták súgóként, nem volt önálló szakma. A legenda szerint Petőfi Sándort 1843-ban a székesfehérvári színtársulatnál a rendező, aki utálta, megbízta azzal, hogy súgjon. Petőfi ettől olyan éktelen haragra gerjedt - mondván: ő a deszkák másik oldalán kíván sikereket elérni -, hogy csak az igazgató tudta lecsillapítani. 

Mit csinál a súgó?

Amikor egy társaságban azt mondom, hogy színházi súgó vagyok, érzem, hogy misztikum lengi körül ezt a foglalkozást. Úgy képzelik, hogy ül egy öreg néni egy sötét lyukban, nagy pápaszemmel az orrán, és kötöget. A valóságban ez ugyanolyan hivatás, mint bármelyik. Lényegében igazán fontos szerepe a súgónak a próbaidőszakban van, segít a színésznek megtanulni a szöveget.

Mondod a szöveget, a színész pedig mondja utánad?

Igen, föladom a szöveget, előre mondom.

Előadás közben mit csinálsz? Ha baj van, hogy tudsz segíteni?

Ha jól végeztem a dolgomat a próbák alatt, odafigyeltem mindenre, akkor az előadáson hátra dőlhetek, és valóban kötögethetnék. De persze van olyan, amikor 7-től 10-ig rajta tartom a szemem a példányon, és segítek, ha baj van.

Mi történik, vagy mi nem történik a próbafolyamatban olyankor, ha végül az előadás alatt még figyelni kell és segíteni?

Vannak neuralgikus pontok. Ha nem is történik meg, hogy előre kell mondanom a szöveget, de valami hatodik érzékkel meg kell éreznem, hogy az a szó ma ott nem fog jönni. Nem szabad megvárnom, amíg beáll a csönd és a kollégák segítségével tovább tud menni a jelenet, hanem be kell mondanom előre. Gyakran a próbafolyamat alatt alakul ki valami, amitől az a jelenet, az a mondat veszélyzónává válik.

Nagyon kell ismerned a színészeket, neked van a legszorosabb kapcsolatod velük.

Valóban, az egész hivatáshoz az átlagosnál nagyobb empátia szükségeltetik. Túl azon, hogy ismerem a színészt, tudnom kell, hogy ma milyen állapotban van, hogyan ébredt, történt-e otthon valami baj, amitől a szokásosnál feszültebb vagy kevésbé koncentrál.

fotó: Znamenák István

Milyen tulajdonságok kellenek még ahhoz, hogy valaki jó súgó legyen?

Sok türelem. Ezen kívül jó ritmusérzék. Ez a próbafolyamatnak abban a részében kell, amikor a színész félig már elsajátította a szöveget, és a próba előtt azt kéri, hogy „Figyelj, és csak akkor segíts, ha megakadok”. Ilyenkor szükséges a ritmusérzék is. Figyelek a próbákon, tudom, hogy hol szokott a színész szünetet tartani, de lehet, hogy ma épp másképp gondolja. Ebből adódnak vicces helyzetek, amikor leszól valaki, hogy: „Most játszom!”

Az is fontos, hogy ne vedd magadra, ha a feszültség rajtad csapódik le.

Nem jó a sértődős súgó. Láttam már olyat, nem jó. Ha minden egyes ilyen helyzetet magamra vennék, akkor már rég diliházban ülnék.

Hogy lettél súgó? Tudtad, hogy mi az egyáltalán, amikor jelentkeztél?

Amikor jelentkeztem már tudtam. Egerben 1987-ben alakult újjá a színház, akkor lett ott új, önálló társulat. Kisváros lévén nem szaladgáltak az utcán súgók, ügyelők, asszisztensek, díszítők. Az akkori igazgató hozott ugyan magával néhány színházi szakembert, de lényegében kinevelődtünk. 1989-ben kerültem oda, tavaly jubiláltam, ezüstlakodalmam volt a szakmámmal. Előtte már dolgoztam színházban, gimnazistaként statisztáltam. De valójában az első munkámnál annyit tudtam, hogy van szövegkönyv meg ceruza, aztán hajrá. Akkor még nem volt súgóképzés a Főiskolán, ahol egyébként fogalmam sincs, hogy mit lehet tanítani. De érdekelne.

Ez pont az a munka, amit a gyakorlatban tudsz csak megtanulni.

Csak úgy derül ki, hogy tudod-e csinálni, ha már csinálod. A 25 év alatt volt sok-sok kolléganőm, akik nem azért hagyták abba ezt a hivatást, mert nem tetszett nekik, hanem mert előbb-utóbb kiderült, hogy alkalmatlanok rá. Vagy nem volt annyi türelmük, vagy nem tudtak együttműködni a színészekkel, a rendezővel. Vagy egész egyszerűen nem jött be nekik ez az őrült színházi élet.

Honnan súg a súgó?

A próbafolyamat alatt a nézőtérről, hogy a lehető legközelebb legyen a színészekhez, ne kelljen üvöltözni, és ne zavarjam a rendezőt, akit természetesen zavarok, mert a színészeket szeretné hallani, nem engem. Micsoda okos találmány volt régen a súgólyuk. Látott a súgó mindent, a színész is látta őt. Ma már néha a díszletek között befalazva ül, van, hogy sejtése lehet csak arról, hogy baj van-e a színpadon. Vannak előadások, amikor a súgó a nézőtéren ül, a nézők közt. Ezt nem szeretem, mert ha nincs funkciója az előadáson belül, akkor ciki, hogy a néző azt látja, hogy a színész elfelejtette a szöveget és én segítek neki.

Lebukik a varázslat.

Hát persze. Nekem az a feladatom, hogy úgy álljak fel az előadás után a székemről, hogy bár volt esetleg némi gubanc, de azon úgy segítettem át a színészt, hogy a néző abból nem vett észre semmit. Színházi háttérmunkásnak tartom magam, e kifejezés minden előnyével és hátrányával, aki bár az előadás fontos része, de nem a nézők számára.

Sokszor mondjuk azt, hogy „ő egy színházi ember”. Ez mit jelent? Mi kell ahhoz, hogy valaki színházi ember legyen?

Nincsen jó hangosító meg rossz hangosító, jó kellékes meg rossz kellékes, ezek mind hivatások, amihez színházi emberek kellenek. Hiába kreatív valaki és talál ki dolgokat, ha nincs meg benne az elhivatottság. Persze kell még sok más is. Iszonyú alázat a szakma iránt, tudni, hogy egyszer csak a próbaidőszak besűrűsödik, és akkor semmi más nem számít, nincs karácsony, szabadnap, betegség. Akkor egy a fontos, a próbafolyamat, amiben részt veszel, mindegy milyen minőségben.

Négy éve vagy az Örkény Színház tagja, előtte Egerben voltál. Mi a különbség a vidéki és a fővárosi színház között?

Nagyon más. Fura volt megszokni, hogy itt mindenki több lábon áll. Nem csak a színház van, hanem szinkron, rádió, tv, és még ezernyi elfoglaltság. Előadás, próba után mindenki rohan. Egy vidéki színháznál van a színház meg a színészház. Amikor az Örkénybe kerültem, nagyon hiányoztak a nagy, világmegváltó beszélgetések egy előadás után, vagy mondjuk a próba végén leülni és azt mondani, hogy „Ott akkor szerinted nem lenne jobb, ha úgy mondanád? Igen? Akkor menjünk vissza és nézzük meg”. És akkor felálltunk, és visszamentünk. Egy jó vidéki társulat lényegesen szorosabb együttlét. Más az előadások ritmusa is. Egerben évente volt min. 6 nagyszínpadi és még 3 stúdiószínházi premier, sőt volt táncszínházi is, szóval bemutató bemutató hátán. Viszont ott en suite játszottunk, ami azt jelenti, hogy kijátszottuk a kb. 18 bérletet viszonylag rövid idő alatt, utána lekerült műsorról az előadás. Az Örkényben meg van egy bemutató, és azt játsszuk akár több éven át, de viszonylag kevés előadás van belőle egy hónapban.

Az Örkény Színház miatt költöztél fel Budapestre, maga a nagyváros is egy nagy váltás volt.

Nehezen szoktam meg, egészen addig megviselt, amíg egyszer úgy döntöttem, hogy ezt nem lehet megszokni. Ezt el lehet viselni. Amióta nem akarom megváltoztatni a budapesti embereket és a budapesti létezést, hanem azt tudom mondani, hogy ez itt így van, azóta működöm benne. De nagyon hiányzik a kisvárosi lét, legbelül mindig egy kisvárosi nőci maradok, aki imádja a lassú, nyugodt életet, az egymásnak köszönő embereket.

Néha rendezőasszisztensként is dolgozol. Miben más a két munkakör?

A súgó elsősorban a színészekkel van szoros viszonyban, a rendezőasszisztens a rendezővel kell, hogy egy hullámhosszon legyen. Rossz esetben az asszisztensi munka pusztán logisztika. Volt, hogy lényegében az egyeztetésről szólt az életem, a próbák kiírásáról, a jelmeztervezővel, díszlettervezővel, karmesterrel, énekkarral való egyeztetésről. Jó esetben lehet egy kicsit kreatívnak lenni, persze ez feltételez némi bizalmi helyzetet a rendezővel. Még Egerben Szegvári Menyhért kért fel először asszisztensének, vele egy hullámhosszon voltam, nem kellett mondania, hogy mire gondol, értettük egymás gondolatait, ettől nem csak adminisztráció volt.

Tavaly nyáron dolgoztál a Terápia című HBO sorozatban. Szerinted mi a legnagyobb különbség film és színház között?

Nagyon más, tanulságos és jó kaland volt, de maradok a színháznál. Számomra furcsa volt, hogy sok időn keresztül létrehozunk valamit, amiből a hasznos dolog majd másfél perc lesz. És az ráadásul úgy marad, soha többé nem változik. Míg a színházban a bemutatóra elkészül egy előadás, de akár új rendezői instrukcióktól, akár a színész aznapi lelkiállapotától, akár a klímaváltozástól függően minden este más.

Ebben azért a pozitívum is megvan, ha valami jól sikerül, akkor jó is marad, nem tud elromlani.

Igen, de miután én pesszimista ember vagyok, azt láttam benne, hogy ami egyszer nem jött össze, az úgy is marad. Sokkal aprólékosabb, részletesebb, még nagyobb türelmet igénylő munka. Olyan mintha mindig főpróbahét lenne, reggeltől éjszakáig ott vagy.

Egy premier után általában szomorú vagy, vagy inkább boldog, hogy végre vége?

Hát ez nagyon érdekes... Nyilván függ attól is, hogy milyen volt a próbafolyamat. Lehet, hogy 25 év után egy kicsit belefásultam már, de határozottan emlékszem még arra az érzésre a pályám elején, amit a főpróbahéten éreztem, ami olyan, mint amikor végére érsz egy jó könyvnek, és az utolsó oldalakat már nagyon lassan olvasod, hogy ne legyen vége, visszalapozol. Ez, őszintén szólva mára már elmúlt.

Tudsz pihenni? Leállni nyáron és kikapcsolni, vagy hiányzik a pörgés?

Ez is változott az évek során. Tizenöt évvel ezelőtt még úgy vártam az évadkezdést, mint az iskolában az első tanítási napot. Most már tudok, és akarok is pihenni. Le akarom tenni, és egész mással foglalkozni. Nagyon nehéz, évről évre nehezebb leállítani a pörgést. De muszáj, mert különben nem lehet mentálisan bírni.

Az Örkényben melyik a kedvenc előadásod?

Jó pár olyan előadás volt, amikor idejöttem, amit átvettem, nem a kezdetektől csináltam végig, ami nehéz volt. Az átvett előadások közül a Bohéméletet nagyon szerettem, sajnáltam, hogy nem nézhetem meg a nézőtérről.

Nem látsz egyetlen olyan előadást sem, amiben dolgozol?

Sokáig a nézőtéren ülök, de mire igazán előadás lesz az anyagból, amikor már van világítás, mindenki jelmezben van, akkor már nem látom. Azok közül, amiket az elejétől csináltam, a két Zsótér Sándor rendezte előadás volt a kedvencem. Nagyon szerettem a Nórát és a Meggyeskertet is. Elfogult vagyok Zsótér Sanyival, kedvelem a gondolatait, mind a színházról, mind a világról. Őt általában azért szeretik a színházi háttérmunkások, mert a kellékestől a világosítón át az ügyelőig mindenkivel el tudja hitetni, hogy fontos, amit csinál. Csak úgy lesz valamiből jó „végtermék”, ha mindenki tiszteli és értékeli a másik munkáját. Zsótér ezt nagyon jól tudja.

Kikkel dolgozol még együtt a színészeken kívül?

Súgóként csak a színészekkel, asszisztensként mindenkivel.

Az összes előadást tudod fejből? Előbb megtanulod, mint a színészek?

Már korántsem olyan jó a memóriám, mint régen. Régebben egy próbaidőszak után, ami olyan, mintha hat héten keresztül a Talpra magyart gyakorolnánk, példány nélkül tudtam szöveget összemondani a színésszel. Most már nem megy olyan könnyen a fejembe. Már fogom a példányt.

Sose akartál színésznő lenni?

Természetesen én is végigjártam ezt az utat. 18 évesen jelentkeztem a Színművészetire, nem jutottam tovább az első rostán, aztán jött a súgói állás. Nem bántam meg, hogy nem lettem színésznő. Ezt a pakkot szerencsére nagyon hamar letettem, soha nem éltem meg úgy, hogy „hej, én ezt hogy el tudnám játszani”.

Azt szereted, amikor be kell jönnöd a színpadra, pl. A Kék Angyalban, mint bírósági jegyző?

Régen sokkal jobban izgatott, kalandnak fogtam fel, most már nem szeretem. Jól vagyok én ott, ahol vagyok.

Kérdezett: Veszprémi Judit