"Mi nem a hisztériát keressük" – interjú a Duda Éva Társulat vendégkoreográfusaival

Gregor Lustek és Rosana Hribar, a szlovén táncélet kiemelkedő alakjai és számtalan nemzetközi díj birtokosai, Outbreak címen készítenek új koreográfiát a Duda Éva Társulattal.

Előadásaikra a rendkívül személyes, intim, lélekközpontú kapcsolatok jellemzőek, lehengerlően precíz és intenzív tánctechnika áll munkáik mögött. 2013-ban már dolgoztak a társulattal, akkor az Egy csókkal kezdődött? című előadást koreografálták, ami azóta több fesztiválon is sikerrel szerepelt, többek közt Angliában, Németországban és a Sziget Fesztiválon. Az Outbreak című, most bemutatandó produkcióban a túlfeszítettség, a kitörni vágyás és a szenvedély megfogalmazásához a tangót mint zenei kifejezőeszközt építették bele az alkotók az előadás szövetébe. Többek között erről, és közös munkamódszerükről meséltek.

Interjú a koreográfusokkal:

Mindketten táncosként indultatok, csak később lettetek koreográfusok. Hogyan kezdődött koreográfusi pályátok?

Gregor: Nehéz kérdés.  Amikor az első koreográfiánkat csináltuk, egy híres szlovén koreográfus azt mondta, “Isten hozott benneteket a másik oldalon”, amivel a táncos szakma két oldala közötti különbségre célzott.

Rosana: Szerintem a táncosok többsége idővel vágyik rá, hogy a saját ötleteit is megvalósítsa. Különböző emberekkel dolgozol, tapasztalatot, tudást szerzel, kidolgozod a saját módszereidet. Természetes, hogy ezt meg akarod mutatni.

Gyakorlatilag mindig együtt dolgoztok, ami elég ritka ebben a szakmában.

R: Igen, régóta partnerek vagyunk, sokat táncoltunk együtt, kialakult köztünk egy szoros kapcsolat. Ami az esztétikai elképzeléseinket illeti, azok között elég nagyok a különbségek, de a gondolkodásunk közös.

Rosana Hribal és Gregor Lustek (fotó: Dömölky Dániel)

Hogyan tud két ember együtt koreografálni? Mi a módszeretek?

G: Nincs módszerünk.

R: Nyilván sokat vitatkozunk, de ugyanazt akarjuk elérni. Közben pedig sokszor nagyon különbözik az, ahogy ő hogyan csinálja, és az, hogy én hogyan csinálom.

G: Amikor a Duet 12-t vagy a 14-et csináltuk kitaláltunk egy közös módszert. Az elején megegyeztünk, hogy ha az egyikünk nemet mond valamire, a másiknak akkor is engednie kell, ha amúgy nagyon ragaszkodna az eredeti elképzeléshez. Nem könnyű elviselni, hogy tudod, valami nagyon jó lehetne, de a másik nemet mond rá. Mégis elfogadtuk ezt a szabályt.

R: Igen, ez szörnyen frusztráló. Viszont nagyon fontos ez a partnerség a munkában, mert csak így tud kialakulni egy folyamatos párbeszéd közöttünk. Olyan, mintha állandóan lenne velem egy dramaturg, vagyis még jobb, mert ő táncos, koreográfus is. Ha az ember túlságosan közel kerül a munkájához, elveszíti a szükséges távolságot, ami egyfajta vakságot okoz. Így viszont kontrolláljuk egymást, ami lehetővé teszi, hogy megőrizzük a gondolkodásunk frissességét.

G: Ha az ember történetesen rossz irányba indul, akkor sem veszi észre, hogy az út, amelyen jár, határozottan nem a kívánt célhoz vezet. Máskor pedig, ha nem találjuk a megoldást, jó rájönni, hogy mi a baj oka. Minél hamarabb megtalálod a hibát, annál közelebb jutsz a megoldáshoz.

Rosu Andor és Simkó Beatrix (fotó: Dömölky Dániel)

Hogyan kezdtek egy új produkciót?

R: Először keresünk valami alapötletet, koncepciót, de az, ami elméletben működőképesnek tűnik, nem biztos, hogy a gyakorlatban is az. Ilyenkor a próbákon az egészet át kell dolgozni.

G: Nem mindegy, hogy kikkel dolgozol. Ha ismered őket, ha tudod milyenek a képességeik, milyen a karakterük, akkor könnyebb a közös munka. Lehet akármilyen koncepciód, teljesen megváltozhat, ha látod a táncosokat. Velük dolgozol, ők lesznek a színpadon.

Mi a Duda Éva Társulat számára készülő előadás koncepciója?

R: Szerintem a cím - Outbreak / Kitörés - már önmagában sokat elárul. Ezt a kitörés-érzést a személyes sors generálja – mivel valamennyien individuumok vagyunk, a táncos is az, neki is minden kapcsolatban megvannak a maga frusztrációi. Hogy fejezzük ki az érzéseinket? Hogyan mondjuk el a frusztrációinkat a tánc nyelvén? Hogyan mondod el például, hogy húsz éve táncolsz már, de még mindig nem táncoltad ki magadból, ami benned van?

G: Mostanában sokat gondolkodtam az életünk ritmusáról, arról, hogy mi a ritmusa annak, ahogy mi élünk. A való életben túl sok olyan dologgal találkozunk, ami elvonja az ember figyelmét. A sok hirdetés, vagy éppenséggel a telefon, ami mind-mind megszakítja, megtöri a természetes életritmusodat.  Ha az Interneten rákeresel az Outbreak/Kitörés szóra, a vulkánkitörés az első helyeken jön elő.  Az embereknél a kitörés mindig az agresszióról szól. De mi van, ha a kitörés nem más, mint a semmi, a teljes csönd, a teljes szépség?  Ha a kitörés teljes kontrasztban áll a szó jelentésével?

R: Mi nem az agressziót és a hisztériát keressük. Annak más rétegekben kell előtörnie.

G: Lehetséges, hogy a kitörés valahol ott van, de sosem mutatkozik, nem tör elő. Megmarad a vágy szintjén. Tudsz a létezéséről, tudsz róla, mint lehetőségről, de soha nem tör elő, nem válik láthatóvá.

R: Szükségletként érzékeled, valójában azonban soha nem történik meg.

 Egyed Bea és Takács László (fotó. Dömölky Dániel)

Az előadás zenéjéül a tangót választottátok.

R: A tangó itt egy klisé. A szenvedélyé, az érzelmeké. Szándékosan klisét akartunk, és az anyag jól illeszkedik ehhez. Olyan zenét kerestünk ehhez a szenvedélyhez, amelyet az ember mindhalálig táncolna, ezért választottuk a tangót.

G: A tangó a kapcsolatról szól. Általában egy párról. Ha a kapcsolatuk intenzív, a zene is működőképes. Mindig a kapcsolódásokat, a kötődéseket keressük. A tangó ezeket fejezi ki.

R: A tangó a feszültséget fejezi ki, a feszültség 100 százalékos jelenlétét, ami nem hagy alább.

G: Valamiféle biztonságot is ad. A tangó két emberről szól. Táncolsz valakivel, jelen vagy, és megszűnik a környezet, nincsenek zavaró tényezők. Csak te vagy, és akivel táncolsz. Nincs harmadik, negyedik ember körülötted, nem számít a környezet, mindig kapcsolat van közöttetek. Ezért biztonságos.

Nem ez az első alkalom, hogy Magyarországon dolgoztok. Más itt dolgozni, mint Szlovéniában?

R: Igen, tavaly csináltunk egy előadást Évával Egy csókkal kezdődött? címen.

G: Szeretjük ezt a társulatot, mert nagyon jó, ahogy a testükkel dolgoznak. Amellett, hogy nagyon fizikálisak, a testüket kommunikációs eszközként használják. Szeretünk velük dolgozni.

R: Ismerek néhány magyar táncost, láttam néhány magyar előadást, és feltűnt, hogy sokkal inkább a tánc fontos, mint a koncepció, és a táncosok kitűnőek.

Az interjút készítette: Győri Aliz

Rosu Andor és Simkó Beatrix (fotó: Dömölky Dániel)

Az előadás ajánlójából:

Veszély, melyben a test önmagát fedi fel. Bátorság, melyben a test őszinte értékeit vizsgáljuk.

A testre, mint metaforára kell tekintenünk.

A test teljes, de mégis folyamatosan szétszakított, önmagából kitört állapotát láthatjuk.

A test nem személyesít meg, nem eszköze az imitációnak és a kinyilvánításnak. Névtelen.

Színlap

OUTBREAK

Október 21-22. 20:00 Mu Színház

Előadók: Egyed Beáta, Simkó Beatrix, Stetina Szonja, Csuzi Márton, Rusu Andor, Takács László

Zene: Szirtes Edina Mókus

Jelmez: Rembeczki Fruzsina

Produkciós asszisztens: Czveiber Barbara

Rendezés, koreográfia: Gregor Lustek, Rosana Hribar

Az előadás megtekintése 18 éven felüli nézők számára ajánlott!