Újratervezés - Ismét látható a többszörösen díjazott kisfilm

Újra elérhető a Pogány Judit és Kovács Zsolt főszereplésével készült Újratervezés című kisfilm, amely múlt év decemberében pár napig több ezer látogatót vonzott az interneten.

 ujra

 

Az egykori kaposvári kollégák főszereplésével készült 12 perces kisjátékfilm a Montreáli Filmfesztivált is megjárta és besöpört egy rakás díjat, köztük a Filmkritikusok díját, a Friss Hús fesztivál közönségdíját, AISFF közönségdíjat kapott Szöulban és a legjobb kisfilm lett egy indianapolisi fesztiválon.

 

A váratlan fordulatot tartogató történet egy házaspár mindennapi életébe, kapcsolatába, cívódásaiba avat be.

 

 

 

Tóth Barnabás azzal indokolta a film.hu-nak, hogy alkotását közzétette az interneten, hogy közpénzből készült és lassan egy éve lehetett róla hírt hallani. "Díjat nyert itt is, meg ott is, arra gondoltam, bosszantó lehet, hogy a „köz” nem láthatja. És persze azért, mert már nagyon meg akartam mutatni, és most sok jó hír volt róla, jó energia volt körülötte. Legszívesebben azonnal feltennék mindig mindent mindenhova, ha ezzel nem ártanék a filmnek és a producereknek (és magamnak). Hosszú távon nálam nem kérdés a teljes, ingyenes láthatás, ha közpénzből készítek valamit" - fogalmazott a rendező.

 

ujra

 

Az Újratervezést egy hét alatt 1800-an osztották meg a Facebookon.

süti beállítások módosítása