Kerényi Miklós Gábor tehetségkutató műsorban zsűrizik

Pásztor Anna, KERO, Feke Pál és Mező Misi. A nézők mellett rajtuk múlik majd, kik lesznek a TV2-n ősszel induló Rising Star versenyzői. A zenei tehetségkutató zsűrije a november 9-én induló élő adások előtt már bele is fogott a legígéretesebb énekesek meghallgatásába.

Idén ősszel mutatkozik be a TV2 legújabb zenei tehetségkutatója, a Rising Star. Az énekesek sorsának alakulásában minden eddiginél nagyobb szerephez jutnak a nézők, de természetesen nem hiányozhat a műsorból egy igazán szakavatott zsűri sem.

 

A csapat nagy öregje vitathatatlanul a Budapesti Operettszínház Kossuth-díjas igazgatója, Kerényi Miklós Gábor, azaz KERO.


„Az éneklés és a muzsikálás fontos emberi tevékenység, s örülök, hogy a Rising Star arra ösztönzi a benne szereplőket, hogy önmagukat valamilyen zenei teljesítményen keresztül mutassák meg. Kodály országában sokan lenézik a popzenét, a musicaleket, miközben ezek a zenék az ősi dionüsszoszi művészetből származnak, és az érzelmek teljes skálájának kifejezésére alkalmasak. Két dolog miatt vállaltam el a műsorban való szereplést.

 

Egyrészről én magam szeretnék tanulni, fejlődni érzelmileg és azt gondolom, meg tudhatom, hogy a mai fiatal korosztály honnan merít, miből táplálkozik, másrészt nagyon fontos számomra, hogy mind az előadó énekesnek, mind a befogadó közönségnek segítsünk megmutatni a zenei fejlődés lehetséges útjait, s elfogadtassuk, befogadtassuk a különböző előadásmódokat és tehetségeket a nézők számára is, akik ebben a műsorban tevékenyen vesznek majd részt. Nagyon izgalmas lesz" – mondta a szakember, aki többek között olyan sztárokat indított el a pályán, mint Bereczki Zoltán, Dolhai Attila vagy Szabó P. Szilveszter.

 

zsuri 2

 

A zsűriben helyet foglal Pásztor Anna is.
„Nagy kincskereső vagyok, imádom az embereket, az érdekes, összetett személyiségeket, ezért is örültem a felkérésnek. Remélem, hogy nagyon sok izgalmas fiatallal találkozom majd, akiknek képes leszek ajtót nyitni, hogy merjenek azzá válni, amik ők ott legbelül." – árulta el az Anna & The Barbies frontembere.

 

A népszerű színész-énekes, Feke Pál is izgatottan várja a Rising Star-t.
„A jó énekhang mellett hatalmas szerephez jut a személyiség, hogy valaki a televízió képernyőjén keresztül is magával tudja ragadni az embereket. A legfontosabb célom, hogy tükröt tartsak a versenyzők elé, és minden eddigi tapasztalatomat, elhivatottságomat felhasználva utat mutassak nekik. Remélem, hogy olyan tehetségekre bukkanunk, akik évek múlva is sikeresek lesznek és maradandót alkotnak. Boldog vagyok, hogy én is a zsűri tagja lehetek." – vallotta be a Junior Prima és Artisjus díjas művész.

 

A tehetségkutató zsűrijének negyedik tagja, Mező Misi is elhivatott.
„A zenekar életében ez az ősz nagyon fontos és munkával teli időszak, mégis úgy éreztem, egy ilyen felkérésre nem mondhatok nemet. Izgalmas feladat elé nézünk a zsűri-társaimmal, ebben biztos vagyok. Őszinteségre, és ha olyan szituáció adódik, vitákra is számíthatnak a nézők, mert akiben én hiszek, a mellett ki fogok állni." – ígéri az idén tizenöt éves Magna Cum Laude énekese.

 

A nézők először november 9-én találkozhatnak a Rising Star legtehetségesebb énekeseivel, akiknek továbbjutásáról a zsűri mellett ők döntenek majd egy vadonatúj mobil applikáció segítségével.

 

Forrás: TV2

 

süti beállítások módosítása