Máté Gábor: "A rendezés és a tanítás is részben pszichológia"

Máté Gábor az HBO-s Terápia második évadában egy pánikbeteg politikust alakít. A Katona József Színház igazgatójával a NLCafé riportere készített interjút. Lapszemle.

A Nők Lapja Café cikkéből:

 

Máté Gábor az interjúban elmesélte, hogyan került a sorozatba és milyen érzésekkel vágott neki a rá szabott feladatnak: "(…) Enyedi Ildikó felhívott azzal, vállalnék-e sorozatot, és eljönnék-e castingra. A Terápiának jó híre volt a szakmában, ezért nem sokat gondolkodtam" – mondta, majd arról beszélt, mekkora elfoglaltsággal járt számára a forgatás.

 

"Nagyjából három hetet forgattam nyáron. Intenzív, kemény munka volt, mivel végig csak mi ketten dolgoztunk (Mácsai) Palival. Ki is kellett vennem három hét szabadságot a színházból. Ott vannak a próbák, a felkészülés, és minden egyes epizódot két nap alatt vettünk fel. Ez is nehéz volt, de azt végképp nem tudom, hogy a Pali – aki mind a harmincöt részben benne van – ezt hogy csinálja. Borzalmas munka- és dialógusmennyiség. Én ezt nem tudnám megcsinálni" – árulta el.

 

tubazoltan

Máté Gábor (fotó, Tuba Zoltán, origo.hu)

 

A riporter kérdésére, hogy szándékosan alakít-e szerethető figurát az általa játszott kormánypárti politikus szerepében, így felelt: "A színészember az embert játssza, nem a foglalkozást. Ennek az embernek van három gyereke, akiket nagyon szeret, vigyáz a családjára, és sok év után is együtt van a feleségével. Akárhogy is nézem, ez teljesítmény. Az biztos, hogy azt nem akartam, hogy aki nézi a sorozatot, azon agyaljon, hogy ez az ember vajon melyik pártnak a tagja. (…) Úgy akartuk elkészíteni, hogy ha valaki majd 25 év múlva megnézi, akkor is érvényes legyen. Mi ezt még a választások előtt készítettük, úgyhogy elvben – bár a végeredmény megjósolható volt – akár egy másik kormányunk is lehetett volna a bemutató idején" – nyilatkozott Máté Gábor, majd a pszichológiáról mint gyógymódról is elmondta véleményét.

 

"Én amúgy is kicsit mást gondolok a pszichológiáról, mint a sorozat. Van olyan pszichológus, aki teljes mértékben hideg marad, és önmagát nem hozza kapcsolatba az esetével, míg a másik iskolában a pszichológus sokszor önmaga reflektorfénybe állításával tud segíteni a másikon. Ösztöneimnél fogva én az utóbbiban hiszek. A rendezés és a tanítás is ötven százalékban pszichológia. (…) A dolgok kibeszélésében hiszek, és ha ehhez pszichológus kell, ám legyen! Divatos dolognak tartom. Van, akinek tényleg szüksége van rá, sokaknak viszont nincs, de azért elmennek" - fogalmazott a Katona József Színház igazgatója.

 

Máté Gábor a riporter kérdésére a filmezéshez való viszonyáról is szót ejtett. "A filmeseket könnyen beengedik a színházba, de fordítva ez egy kicsit nehezebb. Amikor még Dömölky János volt a Magyar Televízió művészeti vezetője, elhatározta, hogy én majd csinálhatok neki valamit. Volt egy tervem, de gyorsan meghiúsult, mivel a Dömölkyt elmozdították a pozíciójából. Hat-hét évvel ezelőtt ismét a filmkészítés közelébe kerültem egy felkérés miatt, de végül ez is meghiúsult. Soha nem akartam különösebben a vályú körül tolongani, mivel az én kifejezésmódom elsősorban a színházban van."

 

A cikkből kiderül még az is, milyen filmeket néz szabadidejében a rendező, miért érzi hitelesnek a Terápia aktuálpolitikai vonatkozásait, szeret-e felkérésre dolgozni.

 

A teljes interjú itt érhető el.

 

süti beállítások módosítása