Arrhythmia - Gát Anna második darabját mutatják be Londonban

Gát Anna nemrég fejezte be tanulmányait a Goldsmiths College dramaturgiai mesterképzésén. November 5-7. között három estén is műsorra tűzik a University of London részét képező tanintézet stúdiójában Arrhythmia című kétszereplős színjátékát.

A Népszabadság cikkéből:

 

Gát Anna az ismert producer, Gát György és Görbe Nóra színésznő lányaként gyermekkorától fogva a színház és az előadóművészetek felé orientálódott. Több platformon is kipróbálta magát: 2003-ban jelent meg Felütés című verseskötete, szövegíróként közreműködött Harcsa Veronika Bin-jip című lemezén, de írt dalszövegeket Berger Dalma számára is. Fordított ifjúsági regényeket, rendszeresen vezet blogot, a londoni Universal Pictures megbízásából pedig francia nyelvű forgatókönyvek elemzésével is foglalkozik. 2011-től 2013-ig Budapest és különféle városok között ingázott dramaturgként. Olyan neves rendezőkkel is dolgozott ekkor, mint Michael Radford, az izraeli Nony Geffen és a Magyarországon és Romániában egyaránt tevékenykedő Grosan Cristina. Saját forgatókönyveket is jegyez, Opening című kisfilmjét idén Robert Bosch-díjra jelölték. Most éppen második drámáját rendezi Londonban.

 

gát anna

Gát Anna (forrás: facebook.com/weirdmeetup)

 

Gát Anna az elmúlt évet a Goldsmiths College Writing for Performance elnevezésű posztgraduális tanfolyamán töltötte. A kurzus vizsgadarabjaként írta meg az Arrhythmia című darabot, melyet a European Association for Jewish Culture díj segítségével tudott színre vinni. A szerző által pasodoble-nak (’spanyol tánc’) elkeresztelt kétszemélyes holokausztdráma az ausztriai hegyekben játszódik a II. világháború végkifejlete idején. Mint azt kifejtette, a színrevitt verzióban ”a Peter Weiss stílusára emlékeztető verses, már-már operalibrettószerű szöveg éles ellentétben áll a rejtőző, menekülő, mindent elvesztett férfi és a konvenciók, ideológiák által gúzsba kötött nő fizikailag és mentálisan lerobbant állapotával és a színpadképpel” - mondta.

 

A kamaradarabot egy brit és egy német színész alakításában rendezi meg a szerző a Meisner technika szellemiségében. Ezt a gyakorlótechnikát Sanford Meisner amerikai színész dolgozta ki és a két színész közötti érzelmi kommunikáción alapul. Ezt a megközelítést többek között olyan színészek alkalmazták, mint Robert Duvall, Gregory Peck, Diane Keaton, Jeff Goldblum és Sydney Pollack. 

 

arrythia

Gát Anna Arrhythmia című darabjának plakátja 

 

Mint azt a 31 éves rendező-dramaturg elárulta, annak ellenére nem tekinti magát "kivándorlónak", hogy állandó tartózkodási helye London. Ezt igazolja harmadik, European Reunion című darabja is, mely ugyan angolul íródott, és a Soho Theater-ben adták elő, de a karaktereket, a helyszíneket, és a felvetődő problémákat illetően Magyarországhoz kötődik. „Kifejezetten Budapesthez, azon belül is a Bálint Házhoz fűződik az Üvegplafon elnevezésű kezdeményezés is” – mondta Gát Anna, aki hozzátette, a program keretén belül nőközpontú eszmecserék zajlanak majd, a női egyenjogúsággal összefüggő témákat boncolgatnak a résztvevők.

 

A politika és a közélet iránti vonzódás jegyében született a szerző Hírzárlat című forgatókönyve is. A darabot jellemezve Gát Anna elmondta: "A forgatókönyv 1989-ben, október 23., a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltása, és Nicolae Ceausescu román diktátor december 25-i kivégzése között játszódik az Aczél Endre vezette tévéhíradó szerkesztőségében. A történet a munkatársak szemszögéből idézi fel a kommunizmus utolsó napjait, egy olyan időszakban, amikor éppen nyíltan lehetett beszélni a köztévében." – mondta. Ez a darab felkeltette a figyelmét a Berlinale keretében szervezett Script Station műhelynek is, akik anyagi segítséggel lehetővé tették a téma kibontását.

Forrás: Népszabadság

süti beállítások módosítása