Hét ország egyetemével szövetkezik az SZFE

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hét nagyhírű európai egyetemmel kezdeményezett partneri együttműködést. A százötven éve sikeresen működő SZFE ezzel a lépéssel eddigi legátfogóbb partnerségi programját valósítja meg az operatőr és bábművész képzés, valamint az alkalmazott színház területén.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hét nagy múltú európai egyetem rektorát és vezető munkatársait fogadta november 5-7. között. A brit, norvég, cseh, szlovák, lengyel, ír, észt és magyar egyetemi oktatók induló, közös ERASMUS+ programjukról egyeztettek, és lefektették a 2014-től 2017-ig tartó időszakra vonatkozó szakmai együttműködés alapjait.

szfe3 m

 Balról jobbra a brit, norvég, cseh, lengyel és szlovák partnerek (forrás: SZFE)

 

M. Tóth Géza, az SZFE rektora szerint a felsőoktatási intézmények akkor teljesítik küldetésüket, ha ellátják regionális katalizátor szerepüket is. A nemzetközi beágyazottság növelése érdekében az SZFE a projekt keretében több angol nyelvű képzés kidolgozásába kezd.

 

Az egyetem célja a hagyományos felsőoktatási önkép kreatív újraértelmezése. Az egyetemek oktatói a projekt során az operatőr- és bábművész képzés valamint az alkalmazott színház területen fejlesztik ki egy-egy MA program képzési tervét, miközben fontos információkat gyűjtenek egymás működéséről, és kölcsönösen tanulnak egymástól - mind az egyes szakterületeket, mind a közös európai értékeket illetően. Az új oktatási módszereket és tartalmakat egyébként tesztképzések formájában is kipróbálják majd. Az együttműködés eredményeként a hallgatók mesterképzésük egy részét a közösen előállított kurzusok keretében külföldi egyetemeken folytathatják.

 szfe2 m

Jákfalvi Magdolna, az SZFE rektorhelyettese (forrás:SZFE)

 

 "A Three Layers of Telling a Story projekt a legnevesebb bábos, operatőr és alkalmazott színházi egyetemi képzéseket fogja össze azzal a céllal, hogy 2017-re együtt indítsunk az eltérő társadalmi tapasztalatainkra, de közös európai tradíciónkra épülő új nemzetközi képzéseket." – mondja Jákfalvi Magdolna, az SZFE rektorhelyettese.

Az SZFE rektora továbbá hozzátette: "A cél az, hogy Budapesten továbbra is világszínvonalú legyen a színház- és filmművészeti képzés, és az egyetem továbbra is európai minőségű szolgáltatásokat kínáljon.”

 

A projekt keretében két nemzetközi konferencia is megrendezésre kerül, melyeken a partnerintézmények oktatói osztják meg kutatásaik eredményét a művészeti felsőoktatás jelenéről és jövőjéről. A konferencián elhangzottak kiadvány formájában is elérhetők lesznek így erősítve meg az SZFE helyét az európai felsőoktatási térség vezető művészeti egyetemei között.

 

szfe 1m

Katrine Heggstad (Bergen University College) és Jiri Havelka (Academy of Performing Arts, Prága) forrás: SZFE

 

A projektben résztvevő partnerek:

 

Høgskolen i Bergen, NO

University of Kent, UK

Akademie múzických umení v Praze, CZ

Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza w Warszawie, PL

Vysoká škola múzických umení v Bratislave, SK

Dun Laoghaire Institute of Art, Design & Technology, IE

Tallinn University, EE

 

 

Forrás: Színház- és Filmművészeti Egyetem

 

süti beállítások módosítása