Játék - Jegyet nyerhet az Edith és Marlene-re! - LEZÁRULT!!!

Játékunkon páros belépőt  nyerhet a Centrál Színház november 11-i előadására.

 

A darabról:

 

Huszonöt év után ismét Budapesten rendezte meg Mészáros Márta a legendás Edith és Marlene című előadást. A Centrál Színház Kisszínpadán Piaf szerepében Botos Éva, Dietrichében Nagy-Kálózy Eszter látható. A darab szerzője Pataki Éva, aki saját bevallása szerint ma már nem merne két ilyen zseniről írni, ilyen őrültségbe csak fiatalon vág bele az ember.

 

Negyed százada a Pesti Színházban volt a darab ősbemutatója, ahol Kútvölgyi Erzsébet és Hernádi Judit játszották a címszerepeket. Mészáros Márta akkor először dolgozott ezzel a zenés darabbal, amely Piaf és Dietrich alakjain túl a két nő viszonyát: barátságát, rivalizálását, viszályait is felidézi. Azóta a filmrendezőnő többször rendezte színpadra ezt a művet Európa számos pontján Csehországtól Lengyelországig.

 

Mészáros Márta olvasatában ez az előadás nem csupán a két ikon megidézéséről, hanem a nagybetűs Nőről fog szólni, a nőiségről, a nőiességről, ahogy Edith és Marlene idejében érezték, látták, de arról is, hogy mit jelent most a 21. század elején nőnek lenni.

 

nagykalozy botos2 edithesmarlene fotokallai

Fotó: Kállai-Tóth Anett

 

Játék:

 

Melyik nem Edith Piaf slágere az alábbiak közül?

 

a. Milord
b. Hová tűnt a sok virág?
c. Nem bánok semmit sem

 

A helyes választ a jatek@szinhaz.hu címre várjuk november 9-én 14 óráig. A nyertest telefonon és emailben is értesítjük!

 

 

süti beállítások módosítása