25 éves a Pentaton - Az ország első magán művészeti ügynöksége

25 éve alakult az ország első magán művészeti ügynöksége, a Pentaton, amelyet négy ismert operaénekes, Kincses Veronika, Gulyás Dénes, Kováts Kolos és Polgár László, valamint Zimányi Zsófia művészeti menedzser hívott életre 1989-ben. A negyed százados évforduló kapcsán az alapítók és az ügynökség vezetése tartott sajtóbeszélgetést a Rózsavölgyi Szalonban.


 pentaton

 

 

25 éves a Pentaton

 

 

Megalakulásakor Magyarország első magánkézben lévő menedzserirodájának elsődleges célja fiatal tehetséges művészek, énekesek, zenészek, táncosok szakmai fejlődésének és nemzetközi karrierjének támogatása volt. Gulyás Dénes kiemelte, hogy a nyolcvanas évek végén egy ilyen típusú „maszek” vállalkozás úttörő kezdeményezésnek számított. A Pentaton művészeti ügynökség azonban beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és hamarosan nem csak Magyarországon, de külföldön is nevet szerzett magának. Sikeres működésének köszönhetően pedig néhány év alatt az ügynökség profilja is kibővült.

 

A rendszerváltást követően fokozatosan átrendeződött Magyarországon a kulturális piac, a Pentaton pedig követte az igények változását és ügynökségi tevékenységét kiegészítve egyre inkább koncertszervezéssel, művészeti események, fesztiválok, nemzetközi projektek létrehozásával foglalkozott. Tíz évvel a megalapítását követően a cég koncepcióváltása már nevében is megjelent: a korábbi művész és koncertügynökségből ekkor lett koncert és művészügynökség.

 

A Pentaton elnevezés, amely a kezdetekkor Kincses Veronika ötlete volt, zenei jelentése mellett az öt alapítóra utal. A névben megjelenő ötfokúságot megőrizve a Pentaton Koncert és Művészügynökség az évek során öt fő tevékenységre fókuszált, és teszi ezt a mai napig: színpadi jogok, CD és DVD kiadás, turnémenedzsment, művészmenedzsment és művészközvetítés, rendezvényszervezés.

Miután 1996-ban Zimányi Zsófiát kinevezték a Budapesti Fesztiválközpont élére, a cég irányítását Lőrinczy György vitte tovább, aki 18 évig vezette az ügynökséget.

 

szentpeteri

 

Szentpéteri András, a Pentaton jelenlegi ügyvezetője, aki nemrég az Operettszínház főigazgatójának kinevezett Lőrinczy Györgytől vette át ezt a feladatot, kiemelte, amellett hogy továbbra is az öt fő tevékenységi kör határozza meg a cég profilját, fontosnak tartja, hogy ezeket újabb, a kor szakmai igényeit kielégítő területekkel bővítsék. Így a művészmenedzsment terén a meglévő művészeket szeretnének az ügynökséghez vonzani, illetve nyitnának az igényes könnyűzene felé, valamint szeretnék tevékenységi körüket kulturális PR és marketingtevékenységgel kiegészíteni.

 

Szentpéteri András úgy véli Magyarországon számos nagy fesztivál, rendezvény imázsán lehetne javítani, arculatépítéssel, megfelelő sajtómegjelenéssel – ebben tudnák őket segíteni. A koncert-, rendezvény- és műsorszervezésben természetesen továbbra is céljuk a nyitás új nagy céges partnerek felé, mint ahogyan a turnémenedzsmentben is keresik az új területeket, és ezen a téren már több arab és ázsiai országgal is sikeres tárgyalásokat folytatnak – árulta el a Pentaton ügyvezető igazgatója.

A cég emellett folytatja a színházi jogok közvetítését, ebben a tevékenységükben kiemelt helyet foglal el az újabb zenés darabok felkutatása.

 

lorinczy

 

A Pentaton elmúlt 25 éves tevékenységéről

 

 

Az ügynökség sokrétű tevékenységét mutatja, hogy azon kívül hogy neves művészek menedzsmentjét látja el mint Miklósa Erika, Érdi Tamás, Bársony Bálint, Lévay Szilveszter, László Boldizsár vagy  Kelemen Kvartett, utaztatta a Szolnoki Szigligeti Színház, a Fővárosi Operettszínház, a Honvéd Együttes produkcióit; a Katona József Színház külföldi vendégjátékait, színházi és zenei fesztiválokat szervezett; televíziós műsorokat készített; éveken át rendezője volt a Budapesti Búcsúnak; külföldi sikerre vitt több hazai, főként zenésszínházi előadást, beindította az Operashopot. .Életre hívták és több éven át sikeresen működtették a Fringe Fesztivált,amely fiatal művészeknek adott bemutatkozási lehetőséget.

 

A közönség több népszerű musical hazai bemutatóját a Pentatonnak köszönheti: a színpadi jogok sorában az első az Elisabeth volt még 1996-ban, amelyet később még több más nemzetközi sikermusical jogainak megszerzése követett, mint a Rebecca vagy a Mozart!. Zerkovitz Béla zeneszerző műveinek szerzői jogi képviseletét 2006 óta látja el a cég. Ezek közé tartozik például a Csókos asszony is. Az ügynökség nagy hangsúlyt helyez arra is, hogy támogassa és sikerre vigye a magyar zenés darabokat. Kocsák Tibor- Somogyi Szilárd - Miklós Tibor színpadi műve Szabó Magda Abigél című nagysikerű regényéből 2008 óta a mai napig az Operettszínház műsorán van. Ugyancsak 2008-ban debütált Szakcsi Lakatos Béla - Müller Péter Sziámi - Kerényi Miklós Gábor Szentivánéji álom című musicalje. 2014 tavaszán mutatta be az Operettszínház Bársony Bálint és Lőrinczy Attila Amerikai komédia című szvingjátékát, rendhagyó helyszínen, az Átrium Film-Színházban.

 

zimanyi

           

A hazai produkciókat az ügynökség a külföldi közönséggel is megismerteti – a Pentaton elsősorban zenés színházi produkciókat utaztat, de olyan komolyzenei turnékat is szervezett az évek során, mint az Óbudai Danubia Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a 100 tagú Budapest Cigányzenekar vagy a Nemzeti Filharmonikusok és Kocsis Zoltán koncertjei. A Budapesti Operettszínház exkluzív külföldi menedzsmentjét a Pentaton látja el. Ennek keretében Izraeltől Szentpéterváron, Japánon át Németországig került sor A csárdáskirálynő, a Marica grófnő, A Bajadér külföldi vendégjátékaira, valamint a hazai zenésszínházi menedzsmentben egyedülálló A Szépség és a Szörnyeteg 300 előadásból álló németországi turnéjára.

 

A hangsúlyos színpadi jelenlét és a művészmenedzsment magával hozta a CD és DVD kiadás igényét. 2004 óta így jelent meg többek között Miklósa Erika Másképp című lemeze; a Budapesti Operettszínház több előadásának zenei anyag, mint a Rebecca, az Abigél, a Menyasszonytánc, a Szép nyári nap vagy a Rómeó és Júlia CD és DVD felvétele; felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt szóló musical összeállítások, mint a Musicalmesék vagy a Mindhalálig musical.

 

 

Kodova Michaela / Színház.hu

 

 

süti beállítások módosítása