Az Urániában mutatják be Vidnyánszky moziját

Elkészült és november 25-én 19 órától az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható A szarvassá változott fiú című nagyjátékfilm, Törőcsik Mari, Trill Zsolt, Vidnyánszky Attila és a beregszásziak produkciója.

 

Az előadás és a film alapanyagát Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú, kiáltozása a titkok kapujából című költeménye adta.

 

A filmvetítésre 50 fő erejéig regisztrációt is elfogadnak, amelyet a szervezes@nemzetiszinhaz.hu email címre kell elküldeniük 2014. 10. 24-én éjfélig.

 

szarvas plakat kicsi

 

A szarvassá változott fiú forgatását 2011 augusztusában kezdték. A nagyjátékfilm öt debreceni helyszínen készült; többek között a belvárosban, a Csokonai és a  Latinovits Színházban, néhány jelenetet pedig egy debreceni polgári lakásban, és egy külvárosi tanyán vettek fel.

 

A premier közel 3 évet csúszott, mivel az utómunkához szükséges mintegy 30 millió forint nem állt az alkotók rendelkezésére.

 

Forrás: nemzetiszinhaz.hu

 

 

süti beállítások módosítása