Ünnepvárás a jótékonyság jegyében az Operában

November 30-án, advent első vasárnapján 18 órakor ünnepélyes keretek közt nyílik meg a Diótörő Fesztivál, a Magyar Állami Operaház szabadtéri karácsonyváró programja.

A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő program ismét egybefonódik az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. adventi adománygyűjtő kampányával. Az Opera Andrássy úti fesztiválja mellett a tradicionális Diótörő-sorozattal, karácsonyi hangversenyekkel és a jótékonyság jegyében szervezett programokkal készül az ünnepre.

nagyattia m

Fotó: Nagy Attila

 

A tradíciókhoz híven az Opera munkatársai november 27-re virradóra kosaras daruskocsi segítségével állítják fel, s még az éj leple alatt csinosítják az ország egyik legnagyobb karácsonyfáját az Operaház előtt. A földalatti lejárójának két-két oldalára kikerülnek a Diótörő Fesztivál emblematikus hírnökei, a különleges hirdetőoszlopok az immár több mint hatvanéves Diótörő balett faragott, festett mesealakjaival: Mária hercegnővel, az Egérkirállyal, a varázslóval és a Spicc babával. Idén első alkalommal, a Je Suis Belle és Bálint Sára tervező jóvoltából a Szfinxek téli öltözéket kapnak. A két szobor így még inkább csábítja közös fotózásra az arra járókat, akik a Diótörő-bábuval és a Dalszínház utcai Szfinx-teraszon felállított hatalmas szánon is fényképezkedhetnek.

 

Az intézmény a teljes adventi időszakban a patinás épület köré invitálja a családokat. Esténként, a benti előadások előtt kóruséneklés teszi meghittebbé az ünnepvárást. A Hajós utcai szfinx „A’Capella” teraszán a dalszínház gyermekkara mellett idén további 17 énekkar sorakozik fel, hogy december 23-áig minden este muzsikával kedveskedjenek a Diótörő Fesztivál vendégeinek. A programban számos általános iskolai énekkar mellett az Országos Széchényi Könyvtár Énekkara és a Madách Imre Gimnázium kórusa is részt vesz, a Kolibri Színház pedig – ez évben először – rövid szabadtéri előadással készül: A boldog herceg című mesét december 6-án 11.30-tól láthatják a gyerekek. Ugyancsak aznap, a másik teraszon, délelőtt tíztől délig az öreg Mikulás és Krampusz, manó barátaik és rénszarvasok társaságában várják a kicsinyeket.

 

csibiszilvia m

 Fotó: Csibi Szilvia

 

A felnőtt közönség a fesztiválon ismerkedhet meg az Opera exkluzív borszortimentjével, amelynek sorából három alkalommal kedvezményes áron készül forralt bor. Ismét kapható majd helyben sült gesztenye, a forralt bor és tea bevétele pedig ez évben is értékes adományokat képez az Ökumenikus Segélyszervezet számára, amely rászoruló gyermekek és családok javára gyűjt. Az Andrássy útra kihelyezett házikókban – a szokásokhoz híven – az Opera vezető művészei árusítanak, jelenlétükkel ösztönözve járókelők és az Operaház vendégeinek adakozó kedvét. A forralt bor- és teakimérésben 2014 adventi heteiben Tanykpayeva Aliya és Tyimofejev Dmitrij, Nakamura Shoko és Leblanc Gergely, Pap Adrienn és Liebich Roland, Felméry Lili és Lagunov Jevgenyij, Kozmér Alexandra és Oláh Zoltán, Boros Ildikó és Bakó Máté, valamint Miklósa Erika, Cser Krisztián, Fekete Attila, Rálik Szilvia, Gál Erika és Szvétek László várja az adományozókat. A művész-résztvevők teljes névsora és árusítási napjaik az Operaház weboldalán olvashatók hamarosan. Az ünnepi forgatagban a forró italokon kívül leveseket, süteményeket és kürtőskalácsot is vásárolhatnak a vendégek, akik adventi dekorációs díszekből és a könyvárusító házikó kínálatából is válogathatnak, egészen december 31-ig. Utóbbit a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. fogja működtetni, a könyvek között kiemelten operai tematikájú kötetekkel, valamint az Opera kiadványaival kedveskedve a vásárlóknak. Mint a fesztivál egyik közreműködője, adományként könyveket ajánlott fel az Ökomenikus Segélyszervezet számára.

 

csillag pal m2

Diótörő (Fotó: Csillag Pál)

 

Az Operaház téli műsorkínálatának immár több mint hatvan éve egyik legkedveltebb előadása A diótörő, az idei télen összesen tizenkilenc alkalommal várja a közönséget. A mesés karácsonyi balett, amelyet Csajkovszkij zenéjére Vaszilij Vajnonen koreografált, 1950 óta hatalmas sikerrel szerepel az Operaház repertoárján Oláh Gusztáv költői szépségű díszleteiben és jelmezeiben. Mária hercegnő és a Diótörő herceg szerepében a Magyar Nemzeti Balett vezető szólistái lépnek színre: Felméry Lili, Boros Ildikó, Pap Adrienn, Aliya Tanykpayeva és Kozmér Alexandra, valamint Leblanc Gergely, Lagunov Jevgenyij, Bakó Máté, Liebich Roland, Tyimofejev Dmitrij és Oláh Zoltán. A gyermekszerepeket a tradíciókhoz híven a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei táncolják.

 

A 2011-ben elindított hagyomány szerint karácsonykor világhírű balettcsillag érkezik A diótörő matiné-előadásaira. Idén az American Ballet Theatre első magántáncosnője, Polina Szemjonova lép színpadra a Magyar Állami Operaházban. A 2014-es Ezüst Rózsa Bál sztárvendége másodszor jár Magyarországon. Ezúttal Mária hercegnő jelmezébe bújik és Leblanc Gergely partnereként kápráztatja el a közönséget. A moszkvai születésű balett-táncosnő a Bolsoj Balettiskola növendékeként számos díjat nyert. A Moszkvai Nemzetközi Balettverseny aranyérmese, és ugyancsak első helyen végzett a Vaganova-Prix Balettversenyen Szentpéterváron, majd Junior Díjat vett át a Nagoya Nemzetközi Balettversenyen Japánban. Miután 2002-ben befejezte tanulmányait, a Berlini Állami Operaház történetének legfiatalabb prímabalerinája lett. Tizenkilenc évesen, 2003-ban az Angol Nemzeti Balett-tel lépett fel a Hattyúk tavában, mellyel elnyerte az angol kritikusok elismerését is. Sikert aratott a Kaliforniai Balett-társulattal is, majd 2012 szeptemberében csatlakozott az American Ballet Theatre társulatához. Budapesten három alkalommal, december 24-én, 25-én és 26-án, a délelőtti matiné-előadások vendégművésze lesz.

 Foto Richard Egli

Polina Szemjonova (Fotó: Richard Egli)

 

A 2014-es adventi időszak másik különleges programja néhány családnak sorsfordító esélyt jelenthet. Az Ökumenikus Segélyszervezet és a Nők Lapja közös adománygyűjtő akciójába most, Ókovács Szilveszter főigazgató személyes támogatásával, a Magyar Állami Operaház is bekapcsolódik. Az egyedülálló együttműködésnek köszönhetően november 30-án 11 órakor jótékonysági előadást tartanak az Erkel Színházban. Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékára várják mindazokat, akik a tartalmas szórakozás mellett a jegyek megvásárlásával szeretnék a lakhatásukat elvesztett családokat támogatni. A 65. születésnapját ünneplő Nők Lapja kezdeményezésére márciusban elindított Sorsfordító esély elnevezésű segélyprogram zárásaként szervezett előadás teljes jegybevételét a lap a Segélyszervezetnek adja át, amely az adományt a jelenleg átmeneti otthonokban élő és az önálló újrakezdésre már felkészített többgyermekes családok otthonteremtésére fordítja.

 

Természetesen az Operában is lesz jótékonysági előadás. A Kiskarácsony az Opera művészeinek legszebb és legmeghatóbb kezdeményezése immár ugyancsak hagyomány. A néhány pontján interaktív program A diótörő karácsonyi szalonjában játszódik, játékokon, zenei betéteken, opera- és balettrészleteken át varázsol ünnepi hangulatot. Részletek csendülnek fel A varázsfuvola és a Jancsi és Juliska c. operákból, A diótörő c. balettből, a gyerekek élvezhetik Vivaldi és Leopold Mozart telet idéző muzsikáját, találkozhatnak a Ház balett-táncosaival és gyermekművészeivel, sőt, még együtt is énekelhetnek velük. A program látogatói testi fogyatékkal élő vagy szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekek, akik talán sohasem jutnának el az Operaházba, talán még a fővárosba sem. December 12-én 11 és 13 órakor Zavaros Eszter és Rezsnyák Róbert énekel, a házigazda Szvétek László, vezényel: Köteles Géza.

 csillag pal m

A diótörő (fotó: Csillag Pál)

 

A két Kiskarácsony koncertre összesen mintegy 1500 szociálisan hátrányos helyzetű, illetve mozgáskorlátozott gyermek kapott meghívást. A Mexikói úti Mozgásjavító, a Vakok Intézete, a siketek iskolája, gyermekotthonok, valamint egyéb fejlesztő iskolák lakói és diákjai mellett – az integráció jegyében – az intézmény olyan iskolák tanulóinak is küldött meghívót, amelyek gyakori vendégei az Operaháznak. A kis vendégek útravalóul nemcsak a zenés élményeket, hanem ajándékot is vihetnek magukkal.

 

December 20-án ismét az Erkel Színház a karitatív színtér. Az Aranyszombat a Nagycsaládosok Országos Egyesületének programja, amely a Parázsfuvolácska című, gyermekek számára készült Mozart-remekkel várja a családokat. 2013 végén több mint 1400-an vettek részt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének karácsonyi rendezvényén az Erkel Színházban. Az Opera idén szélesíti a vendégek körét: e napon nemcsak a NOE-tagokat invitál. A délelőtti előadást a legnagyobb magyarországi nyugdíjas szövetségek nagymamáinak, nagypapáinak és unokáinak ajánlja fel, így segítve az Aranyvasárnap előtti lelki töltődést, az ünnepvárás és az együttlét örömét.

Az operaházi aranyvasárnapi Diótörő-előadás a Gyermekmentő Karácsony programcímet viseli. Immár hatodik éve zajlik az MKB Bank és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös programja az Operaházban, ahol az ünnepi hangulatot idéző mesebalettre az ország különböző részeiből és a határon túlról ezeregyszáz hátrányos helyzetű gyermeket invitálnak. Az eseményt dr. Edvi Peter, a Szolgálat elnöke és Ókovács Szilveszter főigazgató is megtiszteli jelenlétével - december 21-én 11 órától. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 2015-ben első ízben tavasszal is vendégül látja a hátrányos helyzetű gyermekeket. Április 11-én a Leánder és Lenszirom című előadással várják őket az Erkel Színházban.

 csibi szilvia3 m

 Kiskarácsony (fotó: Csiby Szilvia)

 

A felnőtt közönség december 23-án 19.30-tól az Operakarácsony című hangversennyel készülhet fel az ünnepre. Az Operában hagyománnyá vált, hogy közvetlenül az ünnep előtt különleges zenei stílusok segítik a ráhangolódást. 2012-ben óriási sikerrel, angolszász összeállítással indult az újszerű karácsonyi hangversenyprogram, amely tavaly latin ritmusokkal töltötte meg a színháztermet. 2014 karácsonyán a nemzetközi hírű dirigens, John Axelrod vezényletével az amerikai zeneművészet alkotásaiból kap válogatást a közönség. Felhangzik Leonard Bernstein Divertimentója és a West Side Story – szimfonikus táncok kompozíció. Gershwin Porgy és Bess – keresztmetszetében nagyszerű szopránunk, Boross Csilla énekel Derrick Lawrence partnereként. Közreműködik a Magyar Állami Operaház Énekkara, karigazgató: Strausz Kálmán.

 

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara az Operakarácsony előestéjén, december 22-én mutatja be az amerikai szerzők műveiből összeállított műsort, amelyben Bernstein 1957-es, az amerikai zenés színház egyik sarokkövének számító darabjának, a West Side Story című musicalnek szimfonikus táncait is játsszák John Axelrod irányításával. A karmester pályafutása során több mint 150 zenekarral dolgozott, a kortárs repertoár lelkes hirdetője. Az opera- és koncertkarmesterként is jelentős művész tanulmányait a Harvard Egyetemen és a Szentpétervári Konzervatóriumban végezte. Ezt követően számos együttessel dolgozott, 2009-ig a Luzerni Szimfonikus Zenekar és a Luzerni Színház zeneigazgatója volt, az utóbbi években pedig a Milánói Giuseppe Verdi Szimfonikus Zenekart igazgatta. Hazai szopránunk, Boross Csilla ugyancsak közreműködője az estnek. Nemzetközi karrierje 2011-ben kezdődött Rómában, ahol Abigél szerepét énekelte Verdi Nabuccójában, Riccardo Muti vezényletével. Főbb szerepei: Mozart Figaro házasságából Figaro és a Gróf, a Don Giovanni Leporellója, a Macbeth címszerepe, az Aida Amonasrója, A trubadúr Ferrandója, A Rajna kincse Wotanja, Anyegin, a Parasztbecsület Alfiója, a Carmen Escamillója. Porgy szerepét több koncerten is énekelte, többek közt a Dél-Nyugati Német Rádió Szimfonikus Zenekarával, majd Lyonban, Wiesbadenben és Svájcban is.

 

A Diótörő-fesztivál felütése, advent kezdete előtt egy héttel: a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának november 24-ei hangversenye a világhírű Pinchas Steinberg vezényletével. A koncerten Kabalevszkij Colas Breugnon-nyitányát, Dvořák h-moll gordonkaversenyét (op. 104) és Bartók Concertóját hallhatja a közönség. Az esten közreműködik Varga Tamás, aki 1992-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Korábban éveken keresztül a Bartók Szeminárium ösztöndíjasa Perényi Miklósnál, és Bayreuth-ban Uzi Wiesel mesterkurzusának növendéke. 1989-ben a Tel-Aviv-i Rubin Akadémia hallgatója. Az 1989-es Prágai Tavasz Nemzetközi Gordonkaverseny V. díjasa és Martinu-különdíjasa; az 1990-es Duinoi Nemzetközi Gordonkaverseny II. díjazottja és a Caltanisetta Kamarazenei Verseny II. díjának birtokosa (Haffner-trió); 1992-ben a Pretoria Unisa Trannsenet Nemzetközi Gordonkaverseny II. díját és a „Kortárs Mű Legjobb Előadója” különdíját nyerte el. 1993-ban a banffi Kamarazenei Fesztivál ösztöndíjasa. Rádiófelvételeket készített a Magyar Rádióban és a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol szólistaként számos koncertet adott, csakúgy mint Izraelben, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Finnországban és Japánban.

 

 Forrás: Magyar Állami Operaház

 

süti beállítások módosítása