Kean, a színész – Premier a zalaegerszegi színházban

Az év utolsó nagyszínpadi premierjére készül a Hevesi Sándor Színház társulata: a Kean, a színész című komédiát november 28-án mutatják be Sztarenki Pál rendezésében Zalaegerszegen.

Ajánló a darab elé:

 

Edmund Kean – a 19. századi angol színészóriás – szinte mindent megkap az élettől, sikert és hírnevet, csupán a magánélet boldogságát nem, hiszen csak másodrendű állampolgár, akit leginkább arra használ a mindenkori arisztokrácia és hatalom, hogy szórakoztassa őket. Csakhogy Kean, a színész úgy tűnik, halálosan beleszeret az arisztokrata dán nagykövet feleségébe, Elénába, akit viszont már Kean ivócimborája, a walesi herceg is kiszemelt magának. Mindeközben Anna Damby, egy sajtkereskedő polgár fiatal lánya – ráadásul Lord Mewill jegyese – éppen a „színész Keant” üldözi csodálatával és szerelmével.

Aztán kitör a botrány Kean saját terepén, a színházban!

 

Talán meglepő a színlapon szereplő nevek együttese, hiszen két teljesen különböző író alkatú szerző jegyzi a komédiát. Alexandre Dumas eredeti műve Jean-Paul Sartre átdolgozásában új színekkel gazdagodott, amelynek címszerepét ezúttal Farkas Ignác kelti életre.

 

Farkas m

 Farkas Ignác (forrás: hevesisandorszinhaz.hu)

 

A címszereplő az előadásról:

 

Farkas Ignác úgy fogalmazott, a szerep kihívást jelent számára, mert a külső és belső elvárásoknak egyszerre kell megfelelni. Az előadáson Kean arra keresi a választ, hogy ki is ő valójában. A történetet átszövi egy romantikus szerelmi háromszög, de érintik a regnáló hatalom és a színész közötti kapcsolatot is - magyarázta Farkas Ignác.

A színészeket mindig is körbelengte egy misztikum. Az emberekben felvetődik a kérdés, miként tud a színész egy másik ember bőrébe bújni, és hihetően megjeleníteni egy személyiségétől eltérő karaktert a színpadon - vetette fel a Jászai-díjas művész.

 

 sztarenki mSztarenki Pál (forrás: hevesisandorszinhaz.hu)

A rendező a darabról:

 

Alexandre Dumas darabjából Jean-Paul Sartre átdolgozásában egy izgalmas, szellemes és szórakoztató, ugyanakkor mélyen elgondolkoztató történet született: egyszerre szól a művészetről, a színész állandó küzdelmeiről, a szépség, szabadság, boldogság illúziójának vágyáról, vagy csak kergetéséről - mondta el Sztarenki Pál. A dráma bemutatását aktuálissá teszi, hogy éppen 225 éve született Edmund Kean (1787-1833), a korszak Shakespeare színésze. Először 1814-ben lépett fel Londonban, a Drury Lane színházban. Az angol színész őszinte játéka és szenvedélye meghökkentette a kritikusokat. Kortársa, Samuel Taylor Coleridge (1772-1834) azt írta, hogy Kean játékát látni olyan, mint "a villám fellobbanó fényénél olvasni Shakespeare-t" - idézte az angol kritikus, és filozófus mondatait a rendező.

Hozzáfűzte: a darab nem akarja megfejteni, hogy válik színésszé egy ember, inkább azt mutatja be, hogy a több évtizeden át színpadon élő ember milyen meghasonlásokkal találkozik, milyen lelki problémák merülnek fel az életében. Edmund Kean élete a színpadon telt el, s a nagy Shakespeare szerepek - Richard, Othello, Macbeth, Hamlet - eljátszásában ki is merült.

 

kean m

 

Kean a színész

 

Szereplők:

Kean, a színész - Farkas Ignác Jászai-díjas

Koffeld gróf - Baj László m.v.

Elena, a felesége - Kovács Olga

Anna Damby - Pap Lujza, Domján Edit-díjas

Walesi herceg - Urházy Gábor László

Amy grófné - Lőrincz Nikol

Salomon, súgó - Wellmann György Aase-díjas

Peter Patt / Ügyelő - Andics Tibor

Darius, fodrász Farkas Gergő

Gitsa, szobalány/ Komédiás 5. - Lupaneszku Vivien

Lakáj/ Komédiás 1. -  Zsíros Viktor

Komédiás 2. - Mikita Zsuzsanna Lilla

Komédiás 3. - Pete Zsuzsanna

Komédiás 4./ Zongorista - Vass János Pál

Komédiások - Kiss Szilvia, Szilasi Attila

 

Díszlet: Szlávik István Jászai-díjas

Jelmez: Cselényi Nóra Jászai-díjas

Dramaturg: Madák Zsuzsanna, Sztarenki Pál

Rendező asszisztens:Vass János Pál

Zenei szerkesztő: Sztarenki Pál

Rendező: Sztarenki Pál

 

Bemutató: 2014. november 28. 19 óra

 

A darab színpadra állítása mellett Budapesten is fellép a zalaegerszegi társulat: a Tantermi deszka elnevezésű iskolaszínházi program keretében az internetes manipuláció problematikáját felvető Cyber Cyráno című előadást november 25-én a Jurányi Közösségi Házban mutatják be.

 

Forrás: MTI, Hevesi Sándor Színház

 

süti beállítások módosítása