Decemberben újra látható a Szigligeti Nagyváradon

December 7-én kerül ismét műsorra az elmúlt évadban bemutatott Szigligeti című produkció Nagyváradon.

A  produkció több célt is maga elé tűz: emléket állítani Szigligetinek, felhívni a figyelmet egy nagyszabású magyar életműre, amely mélyen alulreprezentált korunk színházi világában; hatásos tablót vinni a közönség elé a 19. század magyar szellemtörténetének eseményeiről, szereplőiről, esztétikai és etikai eszmerendszeréről; végül korunk színházi formanyelvén nívós és egyben látványos, élvezetes produkciót létrehozni - írja ajánlójában a nagyváradi Szigligeti Színház.

 

szigligeti11


Az előadás törzsanyagát a Szigligeti-szövegek, színműveinek részletei adják. A darab keretjátékának és dramaturgiájának kialakítója, valamint a köztes jelenetek írója Béres Attila. A történet szerint Szigligeti 2014-ben a színdarabjaival előszobázik különböző színidirektoroknál. Lelkesen bemutatja saját műveit, s általuk minden esetben „visszatalál” saját életregényébe, abba a korba, amelyet Vörösmarty, Bajza, Petőfi, Déryné, Erkel és Liszt, Munkácsy és Benczúr neve fémjelez, s mely a magyar művészet kiteljesedésének kora, a romantika, a nemzeti éthosz és a népművészet egymásra találásának hősi korszaka.

 

Az előadásra az A típusú Halasi Gyula-bérlet érvényes, vagyis azok használhatják fel bérleteiket, akik az évad elején ezt az előadást választották. Jegyeket erre az előadásra is lehet váltani a színház pénztáránál keddtől péntekig 11-17 óra között.

 

 

süti beállítások módosítása