Kelemen 200 - Az első magyar színigazgatóra emlékezik az OSZMI

Kelemen László halálának 200. évfordulójára az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával városi séta szervezésével, színháztörténeti vetélkedővel és kiállítással emlékezik meg a magyar nyelvű hivatásos színjátszás kezdetéről.

Kelemen László volt az első hivatásos magyar színtársulat vezetője, az első magyar színházigazgatóként tartjuk számon. 1790-ben vette kezébe a játékszín budai és pesti állandósítására irányuló törekvések vezetését. Társulatot szervezett, mely 1790. október 25-én és 27-én két előadást tartott magyar nyelven.

 

1792. május 5-én sikerült megindítania a folyamatos előadások sorát, amely csak 1796-ban szakadt meg. Felléptek Budán a Reischl-házban és a Várszínházban, Pesten a Rondellában. Miután társulatalapítási tervei sorra kudarcba fulladtak, ismét kántortanítói hivatalt vállalt, több helyszín után 1812-ben Csanádpalotán telepedett le, itt is hunyt el 1814. december 24-én.

 

kelemen laszlo kecskemet

Kelemen László mellszobra Kecskeméten (fotó: kodaly.nagykar.hu)

 

Az OSZMI 2014 novemberében középiskolások számára városi sétát hirdet, amelynek során Kelemen Lászlóhoz és a társulathoz kapcsolódó helyszíneket keresnek fel. A helyszínekről mobiltelefonos alkalmazás segítségével további információkat és érdekességeket ismerhetnek meg a résztvevők.

 

2014. december 16-án 17 órakor a Bajor Gizi Színészmúzeumban kiállítás nyílik Kelemen Lászlóról, majd 2015 januárjában - a Magyar Kultúra Napján - színháztörténeti vetélkedővel zárják a programot.

A program a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.


További információk a szinhaziintezet.hu-n olvashatók.

 

süti beállítások módosítása