Megújult a kecskeméti színház tetőszerkezete

Százmillió forintot meghaladó beruházással megújult a 119 éves kecskeméti Katona József Színház tetőszerkezete – közölte kedden Cseke Péter igazgató a színház épületében tartott sajtótájékoztatón.

  A színház saját bevételből, valamint 25 millió forint önkormányzati támogatásból finanszírozta a beruházást – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve, hogy a felújításhoz a Nyomorultak című nagy sikerű musical többletbevételét használták fel.


Cseke Péter, aki 7 éve vezeti a kecskeméti színházat, emlékeztetett arra, hogy 30 évvel ezelőtt történt az utolsó felújítás, de abból a tető kimaradt.

 

teto


Elmondta, hogy a piros palacserép helyett a műemlékvédelmi hatósággal egyeztetve a színház tetőszerkezetét az eredeti állapotába állították helyre.


A direktor szólt arról, hogy tervezik a színház színpad mögötti, hátsó részének a felújítását is, amelyhez pályázati forrást keresnek.

 

 Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere példamutatónak nevezte a beruházást, amelyet a színház többletbevételéből maga finanszírozott. Az önkormányzat a színház többletbevételét nem vonta el, hanem még örömmel adott támogatást a felújításhoz – tette hozzá.


Kiemelte, hogy a magas színvonalú előadások mellett az értékek megóvása is fontos szempont a színház vezetése számára. Szavai szerint lokálpatriotizmus jellemezte az egész beruházást, mert helyi tervezők, valamint az önkormányzat gazdasági társasága végezte el a munkát.


Minda László, a beruházást végző KIK-FOR Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a határidőt, a költségkeretet, valamint a minőségi előírásokat is be tudták tartani. Korhűen, speciális technikával készült el a felújítás - tette hozzá.

 

süti beállítások módosítása