Peller Károllyal jön a Diótörő Nagyváradon

November 27-28-án mutatják be a Diótörő és Egérkirály című családi musicalt a Szigligeti Színház színpadán. A produkció kettős szereposztásban látható: 27-én Viezer Balázs, 28-én pedig Peller Károly látható az Egérkirály szerepében.

Czvikker Katalin főigazgató a hétfői sajtótájékoztatón bevezetőként elmondta, az előadás a Színház az iskolában, iskola a színházban elnevezésű program keretében jött létre a román kulturális minisztérium támogatásával, a próbafolyamat amolyan előkészítéseként két tábort is szerveztek a résztvevő 25 gyermeknek.

 

Szőke Kavinszki András, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója kitért a szereplőválogatásra, a gyermekszereplőket hat nagyváradi iskola diákjai közül választották ki, az Ady Endre Gimnázium, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, a Mihai Eminescu Főgimnázium, a Művészeti Líceum és a Szacsvay Imre Általános Iskola tanulói vettek részt az programban.

 

diotorosajto

 

Tóth Tünde rendező kiemelte, hogy nagyon jó élmény volt a fiatalokkal való közös munka. Elmondása szerint  rengeteg lelkesedés és kreativitás van bennük. Baczó Tünde koreográfus - aki szintén részt vett a Diótörő-táborokban – is hangsúlyozta, bár annak ellenére, hogy arra számított, hogy megterhelő lesz gyermekekkel dolgozni, ő inkább belőlük merített energiát, feltöltődött a közös munka során.

 

Peller Károly, a budapesti Operettszínház művésze pedig egyenesen arról beszélt, hogy sokat tanult a fiataloktól, főként az Egérkirályt vele felváltva alakító Viezer Balázstól, örömmel látta, milyen ösztönös tehetséggel formálja meg a szerepét. A két jelenlévő fiatal, Wagner Áron és Viezer Balázs elmondták, nagyon jó hangulatban teltek a táborok és a próbafolyamat maga is, utóbbi kiemelte, úgy érezte a személyisége fejlődésére is nagy hatással volt ez az időszak.

 

A kettős bemutató után legközelebb december 4-én látható az előadás, illetve decemberben további három alkalommal játsszák a musicalt, a 22-i előadást árváházakban nevelkedő, illetve rászoruló gyermekeknek mutatják be.

 

 

Forrás: Szigligeti Színház

 

süti beállítások módosítása