Kapcsolda - A Magyar Színházba költözik Szalay Kriszta programja

A színésznő 2oo8-ban megálmodott Kapcsolda elnevezésű programja költözik be a Hevesi Sándor téri teátrumba, november 30-án. A Rév Fülöp című előadást követően 20 fogyatékkal elő gyermek találkozhat a színészekkel, valamint egészséges társaikkal, a Pesti Magyar Színakadémia növendékeivel.

 

A Kapcsoldát 2oo8-ban álmodta meg Szalay Kriszta. Egy akkori rendezvényen beszélgetést folytatott egy politikussal, aki elárulta neki, hogy saját gyermeke fogyatékkal élő. A művésznő félelmet, szégyent vett észre a politikus arcán, s másnap reggel kitalálta, s megvalósította a Kapcsoldát. „Meg kell mutatnunk, hogy a társadalmunk jó. 600 ezer érintett család van. Segítenünk kell őket, s ezzel a programmal oldódhatnak a félelmek. Nem elmélkedés, hanem cselekvés közbeni együttlét a Kapcsolda, mellyel észrevétlenül lebomlanak a falak" - vallja Szalay Kriszta.

 

kapcsolda-3

Fotó: hidlap.hu

 

A program eredeti célja, hogy a speciális foglalkozást igénylő és egészséges gyerekek együtt legyenek, együtt játszanak az egészségesek iskolájában. A gyerekek a közös foglalkozásokon – kézműves, sport,- zene – egyre jobban megismerik, megértik egymás életét, gondolkodását, sőt, legfőképpen magukat. 2oo8-ban, amikor a színésznő kidolgozta a Kapcsoldát, még alig akadt olyan egészséges gyerekeket nevelő iskola, aki szívesen csatlakozott volna a szemléletváltást célzó programhoz. Ma már egészen más a helyzet. Az országban 99 iskola diákjai mondhatják el magukról, hogy „kapcsoldás”-ok. A programban mozgássérültek, látássérültek, enyhén- és középsúlyosan értelmi fogyatékosok – 3-25 éves korig, valamint egészséges óvodások, általános iskolások és középiskolások vesznek részt.


„Kezdetben azt szerettem volna, hogy a fogyatékkal élő gyerekeket beintegráljam egészséges társaik közé. Az eltelt hat év tapasztalata azonban azt mutatja, hogy a program foglalkozásai az egészséges gyerekek számára okoz felszabadultságot, önismeretet, elfogadást, nem csupán a másikkal, hanem önmagukkal szemben is. Jó látni, ahogy az egészséges gyerekek és felnőttek áttörik a saját maguk épített gátakat, falakat” - fogalmazott a művésznő.


A Kapcsolda november 3o-án a Magyar Színházba költözik, ahol a Rév Fülöp című előadást nézik meg a Magyar Színház akadémistái fogyatékkal élő gyermekekkel, majd közösen eljátszanak darabbéli jeleneteket. A Kapcsolda foglalkozásai az elmúlt hat évben óvodákban és általános iskolában zajlottak, a művésznő célja az, hogy felsőoktatási intézményekben is otthonra leljenek. Ennek első lépése, hogy a Pesti Magyar Színiakadémia diákjai, akik a Rév Fülöp című előadás szereplői is, szeretettel várják a gyerekeket november 30-án. Az előadás 15 órakor, a Kapcsolda 17.10-kor kezdődik.

 

Forrás: Magyar Színház

 

 

süti beállítások módosítása