500 hátrányos helyzetű gyermek vendégeskedett a kecskeméti színházban

November 28-án a kecskeméti teátrum ötszáz olyan gyermeket látott vendégül, akik egyébként nem jutnának hozzá a színházi élményhez.

A színház beszámolója:

 

Felelősek vagyunk egymásért – így foglalta össze Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója annak a kezdeményezésnek az üzenetét, amelynek köszönhetően közel 500 roma, hátrányos helyzetű, tanyákon, mély szegénységben élő gyermek kapott meghívást a színházba.

 gyerekek m

 

A kezdeményezés Beer Miklós atya a cigányság helyzetével foglalkozó prédikációja nyomán indult el. „Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy olyan súlyos kérdésről van szó, amire nem vagyunk felkészülve. Bénítanak az előítéletek, a korszellem önző érzéketlensége, az egyéni fájdalmas csalódások, sérelme. Tisztában vagyunk azzal, hogy a cigányság nyomorúságát nem a börtönök és az erőszak fogja megoldani. Nekünk kell kitalálni a számukra felkínálható munkahelyeket” – olvasható a Váci Egyházmegye püspökének körlevelében.

 

Mélyen elgondolkoztatott bennünket Beer atya írása, amelynek legfőbb üzenete, hogy ne másoktól várjuk a megoldást, hanem mindenki gondolja végig, mit tehet ő maga. A színháznak arra van lehetősége, hogy élményt adjon. Itt és most közel ötszáz hátrányos helyzetű gyermeknek – mondta Cseke Péter a november 28-ai eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón.

 gyerekek2 m

 

Az elhatározás nyomán a teátrum igazgatója a kecskeméti járáshoz tartozó 15 település polgármesterének küldött levelet, melyben településenként 30-35 gyermeket hívott meg a színházba két előadásra. A polgármesterektől azt kérték, segítsenek a családok méltányos és méltó kiválasztásában, és az utazás megszervezésében. Végül kilenc településről (Ágasegyháza, Ballószög, Fülöpháza, Helvécia, Jakabszállás, Kerekegyháza, Ladánybene, Lajosmizse, Orgovány), valamint négy kecskeméti iskolából érkeztek a gyerekek.

 

Az ötlet fogadtatását jellemzi, hogy Jakabszállásról például a polgármester, az alpolgármester és a családsegítő a saját kocsiján hozta be a gyerekeket, mert csak így tudták megoldani az utaztatást – mondta Réczei Tamás művészeti vezető. – Az ajándék bérlettel két előadásra szólt a meghívásunk: november 28-án Jules Verne Cirkuszkocsival a sarkvidéken át című darabját nézhették meg, majd áprilisban visszavárunk mindenkit a Rossini muzsikájából szőtt mesére, az És mégis szól a dalra.

Nem egyszerű eldönteni, hogyan tegyünk eleget egy ilyen meghívásnak, hiszen sok helyen elkel a segítség – mondta Szabó Mihály, Jakabszállás polgármestere. – Igyekszünk minden adományt odajuttatni, ahol a legnagyobb a szükség. A színházi előadás kapcsán például több olyan családdal vettük fel a kapcsolatot, ahol az édesapa egyedül neveli a gyerekeit.

 gyerekek3 m

 

A teátrum vezetői ígérik, hogy a kezdeményezés nem egyszeri fellángolás: jövőre szeretnék a meghívást olyan gyerekekhez is eljuttatni, akik a kecskeméti járás közigazgatási határain kívül eső városokban, falvakban élnek.

A képek és a szöveg forrása: Kecskeméti Katona József Színház

 

 

süti beállítások módosítása