"A lelkünket és a testünket adjuk" - Az egerszegi zenei vezető válaszolt

Máriás Zsolt, a zalaegerszegi színház zenei vezetője a színházi zeneszerzés mellett saját műveket is komponál. A Zalai Hírlap munkatársa kérdezte őt. Lapszemle.

A Zalai Hírlap cikkéből:

 

Máriás Zsolt a riporter kérdésére elárulta, mit jelent száméra a zenélés: „A zenei nyelvnek a megismerése és az abban való kifejeződés, egy absztrakt világban való létezést jelent. A lelkünket és a testünket adjuk ezért az egészért. Gyakran előfordul, hogy előadás után még kottát írok, előkészítem a következő bemutató zenei anyagát. Így volt ez például a La Mancha lovagja vezénylése után is, a Made in Hungária meghangszerelésekor. A nemrég bemutatott Asszony a fronton című monodrámában, melyet Sztarenki Pál rendezett, a Polcz Alaine élettörténetén átívelő "lélek- atmoszféra" exponálása volt a feladatom. Az ihletett szólisztikus zongorajáték mellett, szárnyaló öröm számomra az egyéb zenés darabokhoz a zenekar összeállítása, melyben művészkollegákkal muzsikálhatok együtt. (…) Az igazi öröm a zenélésben, amikor a közönség mellett színművészektől, rendezőktől kapok pozitív visszajelzéseket. Ilyenkor igazolást kap a befektetett energia" – mondta a zeneszerző, majd arról beszélt, mi jelenti számra a legnagyobb kihívást.

 

Marias Zsolt

Máriás Zsolt (forrás: hevesisandorszinhaz.hu)

 

„A zeneszerzés érzékeny területe a pályámnak. Egyszerre kell az eredetiséget összehangolni a rendezői koncepcióval és egyéb specifikus szempontoknak megfelelni. Kihívást jelent még a zenekari árok összehangolása a színpaddal, a színházi munka összehangolása az oktatói tevékenységemmel, a koncertezéssel majd az egész összehangolása a civil és családi életemmel” –árulta el.

 

Máriás Zsolt arról is ejtett pár szót, honnan gyűjt ihletet a zeneszerzéshez. „A grazi tanulmányaim után, 2000-ben, alapító tagja voltam a Nestroy kamaraszínházi együttesnek, ahol már zenei vezetői feladatot láttam el, alkalmazott zenét írtam. A Hevesi Sándor Színházban eddig 3 mesedarabhoz komponáltam zenét . (…) A kiindulópont az egész életemet átható zenei sokszínűség. Klasszikus zenei gyökerekkel rendelkezem, de alapítottam blues zenekart, kísértem jazzénekest éppúgy, mint operaénekeseket. Kollégáim közt tudhatom Pitti Katalin, Kertesi Ingrid, Iván Ildikó nem utolsósorban Farkas Erzsébet énekművészeket, akikkel invenciózus műhelymunkát végeztünk, vagy végzünk együtt. Egyébként a zenei alapok, technikák elsajátítása mellet, szerintem elsősorban fantázia és intuíció kell a zeneszerzéshez” – fejtette ki véleményét a zeneszerző, aki azt is elmondta mi volt a legemlékezetesebb története a színházi évekből.

 

„2013-ban volt lehetőségem az országban egyedülálló módon a Made in Hungária című musicalt élőzenével bemutatni. A színházak zenei alapról, félplayback- kel játszották a darabot. Én úgy gondoltam a zene akkor lesz ütős és a közönséget magával ragadó, ha ezt élőben játssza egy zenekar és élőben vokáloznak hozzá. Kotta hiányában hangzóanyagról, hangról hangra írtam le a vokált és a harmóniákat. A kezdeti kételkedést maga a szerző Fenyő Miklós dicsérete, no meg az állótapsos premier felejthetetlen hangulata oszlatta szét” - nyilatkozott Máriás Zsolt.

 

Forrás: Zalai Hírlap

 

süti beállítások módosítása