Ifjúsági konferenciát rendez a Krétakör

A Goethe Instituttal közösen indított oktatási program záróeseményeként kerül sor a Fiatalok. Társadalom. Részvétel című konferenciára december 6-án.

 

A Krétakör meghívója:


25 éve omlott le a berlini fal és egyesült a kettéosztott Németország – 25 éve került kikiáltásra a Harmadik Köztársaság és vált Magyarország liberális demokráciává. Az 1989 után született magyar és német fiatalok tehát formailag egy szabad állam polgáraiként nőttek fel. Hogyan próbálta a két állam a legfiatalabb polgárai számára személyes tapasztalattá tenni a demokráciát? Mit kellene tudnunk a demokráciáról, és hogyan lehet „megtanulni“ a demokráciát? Ezek a kérdések állnak „HOME” projektünk középpontjában.

 

home kretakor

Fotó: kretakor.eu

 

A Krétakör 2013/2014-ben Szabadiskola címmel indított közéleti aktivizáló programot a középiskolás korosztály számára azzal a céllal, hogy vonzóvá és érdekessé tegye a közéleti és társadalmi kérdésekkel történő foglalkozást, és tapasztalattá a közügyekről való gondolkodás lehetőségét és felelősségét.


A második évfolyam, a 2014 őszi szemeszter, a budapesti Goethe Intézettel együttműködésben jött létre. 2014 őszén három diákcsoport (Berlinben, Budapesten és Miskolcon) három különböző megközelítésben vizsgálta az „otthon” kérdését, mint közösségi, egyéni egzisztenciális és végső soron politikai problémát. A közös munkát a Fiatalok. Társadalom. Részvétel című konferencia zárja.

Programunk keretében a budapesti diákcsoport a Szabadiskolában szerzett tapasztalatai felhasználásával gerilla plakátkampányt hozott létre a lakhatási válság és a hajléktalanság tűrhetetlen állapotát tematizálva. Az elkészült alkotások ezekben a napokban láthatóak Budapest utcáin, de a konferencia során a diákok által vezetett túrák keretében is végigjárhatóak. A legnagyobb – 44 nm-es – plakát a Rákóczy téri metróállomásra csupasz falára lett felragasztva.

 

A konferencia helyszíne: Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (1093 Budapest, Lónyai utca 4/c – 8.)
Időpont: 2014. december 6. 10:00 – 18:00 és december 7. 10:00 – 17:30

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

süti beállítások módosítása