Jótékonysági színházi előadásban működik közre a K2 Színház

A K2 Színház és a Mosolyország Alapítvány közösen mutatja be december 13-án a Mi című előadást. A jegybevételt az alapítvány egy nyári tábor szervezésére fordítaná a fogyatékkal élő fiatalok számára.

Szalay Kriszta színművésznő a Mosolyország Alapítvány égisze alatt 2008 óta szervezi a Kapcsolda elnevezésű integrációs és szemléletváltó programot, melynek keretében fogyatékos és egészséges gyerekek töltenek el közösen egy napot az egészségesek iskolájában és különböző közös programokon keresztül ismerik meg egymás életét, gondolkodását. Kriszta folyamatosan törekszik arra, hogy minél több izgalmas és tartalmas közös programot szervezzen a fogyatékos és egészséges gyerekek számára.

 

Most decemberben egy jótékonysági színházi előadás létrehozását tűzte ki céljául, melynek megvalósításában a K2 Színház lesz a segítségére. A FESZ-díjas fiatal színészcsapat, fogyatékkal élő fiatalokkal, három nap alatt készít el egy előadást.  Az élet alapkérdéseire keresik majd a választ. Többek között, hogy mi az érték, a szépség, a bűn.

 k2-színház m

A k2 Színház (forrás: juranyihaz.hu)

 

Az előadás jegybevételéből a Mosolyország Alapítvány elindítja fogyatékkal élő gyermekek művészeti nyári táboroztatását 2015 nyarán, ahol színészhallgatók előadást hoznak létre a gyerekekkel.

 

Szereplők: Begovics Éva, Vannai Nikolett, Vannai László (Csalogány Iskola), Piros Ági, Tóth Dalma, Fülöp László (FrissDió Iskola), Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Horváth Szabolcs, Rózsa Krisztián, Viktor Balázs (k2 Színház).

 

Rendező: Benkó Bence, Fábián Péter 

Közreműködik: Szalay Kriszta, Antal Klaudia

 

Az előadás időpontja: 2014. december 13. 18.00, Jurányi (Budapest, 1027, Jurányi utca 1)

A workshop időpontja: 2014. december 11-13., Jurányi (a workshop szabadon látogatható)

 

 

Jegyeket a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház jegypénztárában (H-P: 16.00-20.00), vagy online lehet vásárolni, foglalni pedig a juranyijegy@gmail.com címen vagy a 06-30-777-2533 számon lehet.

 

 

Forrás: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

süti beállítások módosítása