Improvizáció és drámaírás a német színház diákprogramjában

Improvizációkkal, műfordítással ismerkedtek és saját német nyelvű darabjukat is előadták szekszárdi középiskolák diákjai a Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU) programjában, amely a társulat vezetője szerint a színészutánpótlásban is segítheti Magyarország egyetlen német nyelven játszó társulatát.

buhne 
 

Az egyéves, november 28-án zárult projektben, amelyet a színház 15 millió forintos európai uniós támogatással bonyolított le, a szekszárdi Garay János Gimnázium, a Bezerédj István és a Csapó Dániel Szakközépiskola mellett a tolnai Wosinksy Mór Oktatási Intézmény és Óvoda, illetve a német nemzetiségi hagyományokat ápoló Cikó község általános iskolája, mintegy 160 gyermek és fiatal vett részt - mondta Frank Ildikó, a DBU igazgatója az MTI-nek.

 

A társulat tagjai az úgynevezett témaheteken az óvodákban meséket, az iskolákban nagyobbaknak szóló történeteket dolgoztak fel a gyerekekkel együtt, a középiskolások improvizációs színházat játszottak német és részben magyar nyelven. A szakképző iskolák diákjait szemináriumokon Michael Ende Momo című művének és Georg Staudacher osztrák szerző Csak három nap című darabjának fordításába vonták be.


Olyan fiatalokkal dolgoztunk, akik nem foglalkoztak mélyebben sem a német nyelvvel, sem az anyanyelvükkel, és akik a műfordítás során rájöhettek arra, hogy két nyelv soha "nem gondolkodik egyformán" - mondta a társulatigazgató. A DBU műsorán szereplő Momót a diákok által készített magyar fordítás feliratával vitték színre.

 

A Garay gimnáziummal már korábban együttműködött a színház az Ifjú DBU elnevezésű programban. Most egy éven át a társulat művészei hetente tartottak szakkört a fiataloknak, akik saját ötlet alapján írtak színpadi művet. Az Áramszünet című német nyelvű darab egy Playstation-teremben játszódik, ahol a fiatalok virtuális világukba temetkeznek, egy áramszünet miatt azonban kénytelenek egymással is kapcsolatba lépni, és leküzdik elszigeteltségüket. A darabot áprilisban a Budapesten rendezett német diákszínjátszók fesztiválján, majd Temesváron és Eszéken rendezett hasonló találkozón adták elő, illetve Szekszárdon kétszer is bemutatták.

 

Sok olyan diákot vontunk be a programba, akik még soha nem jártak a német színházban, és sokan kezdték követni a DBU-t a népszerű közösségi oldalakon, ami azt jelenti, hogy "jelen vagyunk" számukra - mondta Frank Ildikó, aki szerint a színháznak az utánpótlás-nevelés szempontjából is hasznos lehet a projekt.

 

"Azokból a tehetséges fiatalokból, akik ilyen intenzíven foglalkoznak német nyelvű színjátszással, kikerülhetnek talán olyanok, akik elvégzik a színművészeti főiskolát, és szívesen játszanak majd a DBU-ban, hiszen Magyarországon nincsen német nyelvű színészképzés" - tette hozzá.

 

 

 

süti beállítások módosítása