Orient - Nagyszabású zenés előadást rendezett Fekete Péter

 

Orient címmel nagyszabású zenés-táncos előadást mutat be a Művészetek Háza Gödöllő szombaton. A Békéscsabai Jókai Színházzal együttműködésben született produkció Fekete Péter rendezésében látható.

Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója a Magyar Vasúttörténeti Parkban tartott keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a művet az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából állítják színpadra.


Az előadásban végigkövetik a Párizst és Isztambult összekötő Orient expressz útját, több művészeti stílust, zenei megoldást megjelenítve. A történet egy nagy utazás, ennek során országokat érintenek, kultúrákat mutatnak be, zenével és tánccal - tette hozzá a rendező az Orient expressz étkezőkocsijában tartott sajtótájékoztatón.

 

orient


Gémesi György, Gödöllő polgármestere elmondta: az I. világháború kitörésének évfordulójához kapcsolódó tematikus év keretében több mint 50 kulturális rendezvényt, kiállítást, zenei és színházi produkciót láthatott a közönség. A megem

lékezéssorozat méltó befejezése lesz a gödöllői művészeti csoportok részvételével megvalósuló ősbemutató - hangsúlyozta.

 

Kovács Balázs, a Művészetek Háza Gödöllő igazgatója kiemelte: ilyen nagyszabású produkciót még nem hoztak létre korábban a színházteremben. A produkcióban a Talamba Ütőegyüttes, a Cimbaliband, a Fricska Táncegyüttes és a Békéscsabai Jókai Színház tánckara, Gubik Petra és Szomor György, illetve Vasvári Csaba lép fel. Mint megjegyezte, a békéscsabai színházzal az együttműködést a jövőben is folytatni szeretnék.

 

Az első Orient expressz Párizsból Konstantinápoly felé 1883. június 15-én indult el, legendás korszakának az első világháború kitörése vetett véget. A darabban Párizsból egy férfi (Szomor György/Vasvári Csaba), Isztambulból pedig egy nő (Gubik Petra) indul el egymás felé, az utazás során a zene és a tánc lehetőségeivel mesélik el történetüket. A zimonyi Száva-híd 1914-es felrobbantásával az expressz nem közlekedett tovább, lehetetlenné téve a találkozást, szétszakítva az egymás felé tartó nőt és férfit. Az Orient című előadás létrehozása egy szimbolikus kapocs, híd a két kultúra között - áll a darab ismertetőjében.

 

A rendező felidézte, hogy a próbafolyamat során azt elemezték, miért dőlt le a zimonyi híd, és miért dőlnek le a hidak folyamatosan a keleti és a nyugati kultúra között. A két kultúra közötti különbség megfejtésére, érintkezési és ütközési pontjaik feltárására törekedtek - tette hozzá.

 

Fekete Péter az MTI-nek elmondta: Gödöllőn öt előadás lesz, májusban pedig a darabot Békéscsabán mutatják be, ahol 20 alkalommal játsszák. Elárulta: reményeik szerint az Orient expressz útvonalát is bejárhatják majd a zenés-táncos képekben elmesélt produkcióval, amelyet mindenhol érthet a közönség.

 

süti beállítások módosítása