"Munkaszemléletet vittem tovább a balettből" - Villáminterjú Rezes Judittal

Már online is elérhető az Operaház kiadványa, az Operamagazin. A legutóbbi számban Rezes Judittal, a Katona József Színház színésznőjével is olvashatnak interjút.

 Az Operamagazin interjúja:

 

A balett-táncosokhoz képest később kerültél kapcsolatba a tánccal, mégis nagy elhivatottságod lehetett, ha öt évet szenteltél neki.

Miskolcon egy művelődési házban találkoztam először a balettel, ahonnan egy barátnőm Pécsre ment egy művészeti középiskolába. Én is ekkor döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Pécsett a fő tantárgyunk a klasszikus balett volt, de emellett, mint minden táncos képzésben, nálunk is voltak például néptáncórák, spiccórák, emeléstechnika és színpadi tánc. Az iskola arra törekedett, hogy a hagyományos balett mellett más táncstílusokkal is megismerkedjünk.

 

rezesjudit

 

Ráadásul az alkatod is megfelelő volt hozzá. A középiskolában tehát úgy gondoltad, hogy híres balerina leszel?

Nem emlékszem pontosan, hogy tizennégy évesen mennyire voltak határozott elképzeléseim a karrieremről, de azt továbbra is éreztem, hogy ez engem érdekel. Érettségi után nem vettek fel elsőre a Színművészeti Fő- iskolára, ezért úgy döntöttem, hogy Győrben még egy plusz évig klasszikus balettet fogok tanulni. Akkor még nem alakult ki bennem tisztán, hogy táncos leszek-e vagy színész. Nem tudhattam biztosan, hogy végül melyiket dobja a gép.

 

Emlékszel még a balett fizikai kihívásaira?

Természetesen emlékszem a műfaj örömeire és a fizikai-lelki nehézségeire is. Ahogy ennyi idő után visszanézek, már önmagában az is hihetetlennek tűnik, hogy képes voltam reggel felkelni, és kemény balettpróbákra járni.

 

A Színművészetire való sikeres jelentkezésed aztán eldöntötte, hogy melyik irányba mész. Tudtál abból a fajta magatartásból, fegyelemből valamit továbbvinni a színészetbe?

Egyfajta munkaszemléletet vittem tovább a balettből, aminek voltak előnyei és hátrányai is a színházban. A színészember alapvetően önmagára figyelő művész, vagyis általában arra koncentrál, hogy ő mit csinál és miként van jelen a darabban. Ezzel szemben egy táncosnak mindig alkalmazkodnia kell a partneréhez és a mozgáshoz is. A táncosokhoz képest tehát először nagyon fegyelmezetlennek éreztem a színészeket, ezt meg kellett szoknom.

 

Idegesített ez a fegyelmetlenség?

Eleinte igen. Például amikor a színházban a rendező beszélt, akkor a színészek teljes természetességgel szóltak bele az instrukciókba, ilyet pedig táncosként soha nem éltem meg. A balett-teremben mindig iszonyú nagy fegyelem volt, ahol a koreográfus szava szent. Meg kellett tanulnom, hogy a rendezői utasítás sokszor egy közös munkát jelent, amiben bátran ki lehet próbálni magunkat. Utólag tehát azt mondom, hogy a balett túlzott fegyelme nem csak pozitív hatással volt rám.

 

 

Esténként te magad is a színházban dolgozol. Mennyire van időd táncelőadást nézni?

Régen sokszor mentem megnézni a táncos barátaimat, egyikük, Krausz Alíz többször dolgozott is a Katonában a Bozsik Yvette Társulattal. A kisfiam megszületése óta erre kevesebb idő jut, mert azóta nehezebb megszervezni egy-egy estét a saját színházi munkáimon kívül. A Magyar Nemzeti Balett társulatából egyébként Bajári Leventével voltam nagyon jó munkakapcsolatban, mert a Musik, Musikk, Musique című darabunkban az egyik számot Levente koreografálta. Akkor kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak, és utána én is elmentem őt megnézni az Operaházban.

 

Nézőként mi köt le a balettban?

Szeretem a klasszikus balettelőadásokat nézni színpadon is, de ami mindig igazi élmény volt, az az, hogy ha például a tévében a próbatermi balettgyakorlatokat nézhetem. Ez szinte jobban leköt, mint maga az előadás. A próbákon mindig vannak leállások, és olyankor többet megtudsz a táncosról mint emberről. Tetszik az is, hogy a táncosok ilyenkor nem csillogó jelmezben vannak, hanem speciális ruhadarabokban gyakorolnak, sokszor nagy, vastag zoknikkal és nadrágokkal vonják be magukat, hogy védjék a lábukat.

 

Nemrég egy egészen más formában tért vissza a tánc az életedbe. Felkértek a tévében a Szombat esti láz című táncos showműsor egyik szereplőjének, partnereddel, Lehoczky Györggyel pedig májusban meg is nyertétek a versenyt. Hogy kerültél ilyen messze a színháztól?

A párom, Szabó Győző, aki szintén szerepelt a műsorban, a médiában már igazi sztárnak számít. Egyértelműen miatta kértek fel engem is, én pedig örömmel vettem részt. Azért is vállaltam el a felkérést, mert tudtam, hogy ez elsősorban a kemény munkáról, a kihívásokról fog szólni, és nem kizárólag a sztárvilágról. A műsorban ráadásul hétről hétre egészen különböző táncműfajokban, például charlestonban, jazztáncban és freestyle-ban próbálhattam ki magam, és ez elég változatossá tette a kemény munkát.

 

Ezt a kemény munkát és a te vasakaratodat az is bizonyítja, hogy tulajdonképpen egy sérüléssel együtt csináltad végig a döntőt.

A végére már hatalmas volt a fizikai megterhelés, és a finálé előtti héten becsípődött egy ideg a derekamnál. Akkor nem volt biztos, hogy színpadra tudok menni, főleg, hogy a koreográfiával még sokat kellett dolgoznunk a fellépésig. Végül nagy elszánással és orvosi segítséggel helyreálltam annyira, hogy végig tudtam csinálni a döntőt. Ezzel együtt is nagy élményt jelentett a finálé, és büszke voltam a sikerünkre.

 

Szerző: Krupa Zsófia

 

Az Operamagazin innen letölthető.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása