Egy kurd videóművész útja az isztambuli forradalomig - Berlinben rendezett Dömötör András

Az isztambuli Gezi parkban indult török tüntetés-sorozatról szóló monodrámát rendezett Aufstand címmel Dömötör András a berlini Gorkij Színházban. Erről kérdeztük.

Fotó: Esra Rotthoff

Hogy érkezett a berlini felkérés egy újabb produkcióra?
A februári Notizen zu Hurenkinder Schusterjungen sikere után hívtak vissza, talán azt gondolták, a téma nekem való és tudták, hogy szeretek a színészi munkára koncentrálva dolgozni, ami egy ekkora monológnál alapkövetelmény.

Hogy találtatok egymásra és Mely Kiyak művére Mehmet Yilmaz-zal?
Mely Kiyak egy népszerű németországi író, aki szabad és provokatív politikai cikkekkel hívta fel magára a figyelmet, amikor a törökországi forradalomról tudósított. Jan Linders, a karlsruhe-i színház intendánsa hozta az ötletet, hogy színházi szöveg szülessen Mely tapasztalataiból, a Gorki Színházzal koprodukcióban. Mehmet Yilmaz a Gorki társulatának egyik vezető színésze, Mely közeli barátja, eleve rá akarta írni a darabot, illetve sok színészi improvizáció is belekerült a kész műbe. Engem a színház vezetése talált ki a produkcióhoz.

Milyen élményekből merítkezik a darab? Milyen konfliktus feszül kurdok és törökök között, mi köze van ehhez a darabbéli figurának?
A darab egy személyes történetből indul ki, egy kurd videóművész útját mutatja be az isztambuli forradalomig. A kurd perspektíva még egy réteggel bővíti az amúgy is ellentmondásos törökországi helyzetet, hiszen a kurdok kisebbségi helyzete még szélsőségesebben kérdez rá arra, milyen szabadságjogokért mentek is az utcára a török tüntetők 2013-ban.

Hogyan kezdtetek el dolgozni a darabon - miről szóltak az előkészítő beszélgetéseitek, voltak-e vitás kérdések, hogy alakult ki az előadás képi világa, miért döntöttetek a videotechnika használata mellett?
Az olvasópróbára körülbelül a szöveg első negyede volt csak meg, ami olyan kevés volt, hogy még pánikba esni sem tudtunk a döbbenettől. Így viszont módunk volt arra, hogy együtt rakjuk össze a történetet, variálgassuk a folyamatosan érkező mondatokat, bekezdéseket. Óriási segítség volt, hogy egy tapasztalt dramaturg ült mellettem, Daniel Richter. A videótechnika használata ezúttal praktikusan a szerepből következett.

Mennyiben foglalkoztatja a német közönséget a darabban megjelenő, látszólag távoli konfliktus?
A konfliktus nem távoli, sőt. A tanulságaival ennek az ellenkezője. Másrészt gazdasági és politikai világhatalomként a németek felelősséget éreznek a külpolitikai eseményekkel kapcsolatban is, és ez az érdeklődés pláne nagy, ha Törökországról van szó, hiszen náluk közismerten sok a török bevándorló, második, harmadik generációs török származású német állampolgár.

Mit gondolsz, mennyiben határozza meg a politika az ottaniak (berliniek) és az itthoniak életét és művészetét?
Hagyományosan a társadalmi kérdések, a politika terepe a színház náluk, elég csak Brechtre vagy Piscatorra gondolni. Nálunk a színház – és ez nem jelent jobbat-rosszabbat – inkább a személyes történetekre koncentrál, és alapvetően érzelmi megközelítésű. Ez persze durva leegyszerűsítés.

Mit gondolsz színház és politika viszonyáról? Tapasztalataid szerint miként jelenik meg a politika a magyar és a német színházban? Egyáltalán mit jelent az, hogy politikus előadás?
Leginkább azt, hogy ideális esetben nincs szükség politikai színházra. És hogy most nincs ideális helyzet. Németország annyiban más a képlet, hogy nagyobb léptékű kérdések kerülnek terítékre, nincs ez a mindent lebutító és méltatlanul kategorizáló jobbos-balos reflex: politikai oldaltól függetlenül, egészségesebben lehet alapértékekre rákérdezni.

Színház.hu