Csaknem tízezren látták a Mojszejev Balett műsorát Magyarországon

Csaknem tízezren látták magyarországi turnéja során a Mojszejev Balett műsorát, amelynek keretében a világhírű oroszországi táncegyüttes öt városban hat koncertet adott.

"A magyar nézők, mint a korábbi tizennégy vendégszereplés során, ezúttal is nagy szeretettel fogadták együttesünket, minden fellépésünk nagy sikert aratott. Óriási öröm számunkra, hogy Budapest mellett más magyarországi városokban is felléphettünk, Miskolcon, Szegeden, Szombathelyen, valamint Veszprémben is koncertet adhattunk. Hiszen az a törekvésünk, hogy minél többen megismerhessék az alapító, Igor Mojszejev kiemelkedő koreográfusi tehetségét, együttesünk egyedülálló művészetét" - mondta Magyarországról való elutazása előtt az MTI-nek Jelena Scserbakova, a Mojszejev Balett igazgatója és művészeti vezetője.

 

321999 a mojszejev az arena savariaban

Fotó: Bonyhádi Zoltán, nyugat.hu

 

A Mojszejev Balettet mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták a nézők. "Óriási sikerünk volt, a publikum éppoly temperamentumosnak bizonyult, mint amilyen lendületesek a magyar néptáncok" - fogalmazott Scserbakova.


Az együttes programjának első részében orosz, kalmük, lengyel, moldáviai, szerb táncok szerepeltek, a másodikban pedig Gogol elbeszélései alapján, Muszorgszkij Éj a Kopár hegyen című művére írt egyfelvonásos balettet mutatták be. Az Igor Mojszejev által koreografált darabot az együttes 2008-as magyarországi turnéja során már láthatta a közönség.


A balett születésének előzményeit taglalva Jelena Scserbakova elmondta, Igor Mojszejev (1906-2007) Ukrajnában, Kijevben született, és a darab cselekménye is Ukrajnában játszódik. Mojszejev a librettót egyik kedvenc írója, Gogol elbeszélései alapján írta.


"Rokon lelkek voltak az íróval, egyaránt sajátjuk volt a humor, a finom irónia, amely Gogol összes művét átszövi, és Mojszejev minden egyes koreográfiájában is megjelenik. A magyar nézők kérésére szerepelt a darab ismét a programban" - emelte ki az együttes igazgatója.


Ismertetése szerint a darab a klasszikus balettre és az ukrán néptáncokra épül, amelyeket modern táncokkal, sőt a rock and rollal, valamint groteszk elemekkel is elegyít a koreográfia. "Az orosz és ukrán néptáncok alapelemei azonosak, elsősorban a zenében, a hangszerekben, a temperamentumukban különböznek egymástól, ami természetes, hiszen nagyon közeli népekről van szó. Igor Mojszejev mindig szívén viselte az ukrán táncművészet, sokat tett az érdekében. Az Éj a Kopár hegyen drámai mű, amely a táncművészet mellett nagyszerű színészi teljesítményre is lehetőséget ad a szereplőknek" - emelte ki Jelena Scserbakova.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása