Apa - Hámori Gabival és Lukáts Andorral készül

2015. február 12-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban Florian Zeller az Apa című abszurd bohózatát Gáspár Ildikó rendezésében. Anne szerepét Hámori Gabriella, az apát Lukáts Andor alakítja. További szerepekben Lázár Kati, Makranczi Zalán, Bohoczki Sára és Molnár Gusztáv látható.

 

Az Orlai Produkció ajánlója:

 

André mindig is akkurátus ember volt, aki fejből meg tudta mondani, mennyi a pontos idő. De most, mintha „egy apró lyuk volna az agyában” – a dolgok nem állnak össze. A lakása nem a lakása, a lánya nem a lánya, amire holnap számít, azt állítólag csak álmodta, ami pedig tegnap volt, úgy tűnik, meg sem történt. Fenyegetve érzi magát, és egyre inkább elveszíti a kapcsolatát a valósággal. Minden elfelejt. Még azt is, hogy mindent elfelejt.

 

Orlai Produkcio Apa 2

 

Anne, a lánya tanácstalan. Fáradhatatlanul keresi apja számára a megfelelő gondozónőt, de amint megkönnyebbül, hogy talált valakit, kiderül, André, máris végérvényesen összeveszett vele. Apja váltig azt hajtogatja, neki nincsen szüksége senkire. Anne pedig szégyen és bűntudat, tehetetlenség és harag közt vergődve próbálja megoldani a megoldhatatlant.

 

Orlai Produkcio Apa 3

 

Florian Zeller, a fiatal francia író mély empátiával ábrázolja az Alzheimer-kórban szenvedő, idős André küzdelmét a betegséggel. A 2014-ben Moliére-díjat nyert színdarab nagy bravúrja, hogy a világot a beteg férfi szemszögéből látjuk, és így együtt élhetjük át vele a teljes talajvesztettség érzését, ahogyan az idős ember minden erejét megfeszítve önmaga után nyomoz. Florian Zeller abszurd bohózata szeretettel teli humorral ábrázolja azt a tragikus folyamatot, ahogyan egy ember alulmarad az elmúlás ellen folytatott harcban, és eljut a gyermeki öntudatlanság állapotába. A dráma a párizsi ősbemutatót követően Európa számos országában színre került.

 

Orlai Produkcio Apa 4

 

Londonban a közelmúltban mutatták be az előadást Christopher Hampton fordításában Kenneth Cranham-el a címszerepben. A színdarab Magyarországon a HOFRA Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével valósul meg Mikó Csaba és Gáspár Ildikó fordításában.


Premier: 2015. február 12., Belvárosi Színház
További előadások: 2015. február 13., 14.

 

süti beállítások módosítása