Átadták az 2014-es Aase-díjakat

 

Átadták az epizodistákat jutalmazó Aase-díjakat: az idén Balogh András, Kovács Marianna, Magasházy István és Vlahovics Edit színművész vehette át a Gobbi Hilda által alapított szakmai elismerést a Bajor Gizi Színészmúzeumban hétfőn megrendezett ünnepségen.

aase

 

Gobbi Hilda színművész végakaratának megfelelően évente adják át az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői, az epizodisták számára alapított Aase-díjat, amelyet egyszerre négyen kaphatnak meg (két férfi, két nő, egy-egy vidéki, illetve budapesti színész). A díjat, amelyet immár 26. alkalommal adtak át, Ibsen Peer Gyntjének édesanyjáról, Aase anyóról nevezték el, az epizódszerep megformálása Gobbi Hilda egyik emlékezetes alakítása volt.

 

Cseri Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára az ünnepségen kiemelte: Gobbi Hilda a díj alapításakor Aase anyó megidézésével arra hívta fel a figyelmet, hogy a színház az alkotófolyamat számos pontján a cél érdekében lehet ugyan fogcsikorgatóan diktatórikus, embert próbáló, de a hatást tekintve csak demokratikus lehet.
Mint mondta, az életben is, ahogy a színházban, néha vannak tökéletes pillanatok. "Ahogy az élet nagy, jelentőségteljes eseményeinek, a színházi hatásnak is a pillanat a kulcsa" - tette hozzá.
Az epizodistákat méltatva hangsúlyozta: "aki a pillanatba tudja sűríteni a karakter minden fontos jegyét, aki egy jelenetbe élettörténetet képes rajzolni, annak tevékenysége csakis a színészóriások nagyságához mérhető".

 

A díjat neves művészekből álló kuratórium ítéli oda: Blaskó Péter, Martin Márta, Méhes László, Pogány Judit és Szilágyi Tibor.

 

A díjazottak közül Balogh András az egri Gárdonyi Géza Színház, Kovács Marianna a Budapest Bábszínház, Magasházy István a Budapesti Operettszínház, Vlahovics Edit a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának tagja. A művészeket az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet által készített, emlékezetes alakításaikat felidéző összeállítással köszöntötték, emellett szerepkatalógusukat is átnyújtották.


Az eseményen adták át a Bálint Lajos-emlékgyűrűt is, amelyet Bálint Lajos özvegye alapított. A gyűrűt felváltva kapja dramaturg és színházi titkár, így emlékezve a névadóra, aki a Nemzeti Színház főtitkára, neves rendező, író, dramaturg volt. A Bálint Lajos-vándorgyűrűt Bodor Gizi, a kecskeméti Katona József Színház művészeti titkára vehette át.


A rendezvényen az Ivánka Csaba-díjat is átadták: az elismerést Kerekes Éva színművész, az Örkény Színház társulatának tagja kapta. A díjat egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda minden évben, a kitüntetést Papp Zoltán és Hámori Ildikó színművész nyújtotta át a díjazottnak.


Ivánka Csaba (1948-1996) a Nemzeti Színház tragikusan fiatalon elhunyt Jászai Mari- és Tamási Áron-díjas színész-rendezője volt. Emlékének ápolására a művész édesanyja és testvérei hozták létre az elismerést, amelyet elsősorban olyan színházak társulataiban adnak át, amelyek Ivánka Csaba művészi életében fontos szerepet játszottak.

 

süti beállítások módosítása