Nemzetközi színházi projekthez keres színészeket a MASZK

Felhívás nemzetközi színházi projektben való részvételre!

A MASZK FELHÍVÁSA:
 
Egyesületünk magyarországi színészek, előadóművészek számára pályázatot hirdet a „Kell legyen valami” munkacímű, nemzetközi együttműködésben készülő színházi előadásban való részvételre.
 

A projekt partnerei: Via Negativa (Ljubljana, Szlovénia), Kosztolányi Dezső Színház/Desiré Fesztivál (Szabadka, Szerbia), Csiky Gergely Állami Magyar Színház/TESZT Fesztivál (Temesvár, Románia), INFANT Fesztivál (Újvidék, Szerbia), Kraljevsko pozorište Zetski dom (Cetinje, Montenegró), Informbureau Egyesület/Antistatic Fesztivál (Szófia, Bulgária), valamint a MASZK Egyesület/THEALTER Fesztivál (Szeged).

 

Az együttműködés során a projekt résztvevői Bojan Jablanovec rendező (Via Negativa) vezetésével és a további partnerek által delegált színészekkel egy öt workshopból álló munkafolyamat során 2015. telén-tavaszán létrehoznak egy előadást, amelyet a partnerek által rendezett nemzetközi színházi fesztiválokon az év folyamán bemutatnak.


A magyarországi résztvevők kiválasztása két lépcsőben zajlik: a jelen felhívásra jelentkezők anyagai alapján Bojan Jablanovec rendező kiválaszt 6 jelentkezőt, akik részt vesznek a 2015. január 5-11. között Szegeden megrendezendő hétnapos nyitó workshopon. Ezt követően a rendező kiválasztja azt az 1-2 színészt, akik az előadásban - és így a további munkafolyamatban - részt vesznek. A munkafolyamat során a színészeknek az összes workshopon részt kell venniük.

 

 

Bojan Jablanovec

 

 

Bojan Jablanovec rendező az alkotói folyamatról:
A Via Negativa előadásaiban azzal az alapkérdéssel foglalkozom, hogy hogyan kezelhetjük a közönséget valós személyekként, hogyan hozhatunk létre egy közös idő- és térélményt, hogyan lehetünk valóságosak egy ilyen mesterséges előadói (színházi) helyzetben, hogyan osszuk meg gyengeségeinket és kudarcainkat a nézőkkel (ahelyett, hogy lepleznénk őket), hogyan játsszunk játékokat velük és hagyjuk őket győzni, hogyan mutassunk rá arra, hogy a „magától értetődő“ már nem is annyira magától értetődő, hogy tegyünk fel lehetetlen kérdéseket, hogyan találjuk meg az értelmet az értelmetlenben (és fordítva)... A lista végtelen.

Számomra egy színházi előadás a néző és az előadó közötti valós idejű és terű viszony. Egy „színházi“ helyzetben ez a viszony nézőpontok, elvárások, ítéletek, következtetések, felismerések, sztereotípiák, tévedések, előítéletek, a tolerancia és az intolerancia, a tudás és a nem-tudás összetett áramlása, s mindezek együttesen különböző érzelmi, racionális vagy irracionális reakciókat váltanak ki. Azért vagyunk a színpadon, hogy ezt a viszonyt kialakítsuk, és olyan stratégiákat találjunk ki, amelyek segítségével e viszony dinamikáját működésbe hozzuk.

Olyan kollektívaként fogunk dolgozni, amelyben minden résztvevőnek meg kell küzdenie a józan ésszel, a testével, a képzelőerejével, készségeivel és energiájával annak érdekében, hogy meglelje saját értelmét és helyét a színpadon. A projekt minden színésze saját alkotásának szerzője lesz, és ki kell találnia, hogyan használja a testét, az identitását, jelenlétét, energiáját, szavait... Bármilyen színházi kifejezésmód megengedett, a cél az, hogy felfedje a Valódit – hogy lehámozza jelenlétéről a racionalizálás, a szimuláció és a konvenció elfedő rétegeit. Minden résztvevőnek saját magát kell használnia médiumként, egy olyan vászonként, amelyre kivetíti a látott és a nem-látott, az értelmes és az értelmetlen, a szép és az undorító, a privát és a publikus, a valós és a képzelt közötti ellentétet.

 


Bojan Jablanovec rendező a projekt témájáról:
Kell legyen valami (munkacím)
A projekt témája az Abszolút fogalma. A szó legáltalánosabb jelentésében az Abszolút a feltétel nélküli, határtalan és teljes valóság ideája, minden létező forrása, amelyet néha Istennek vagy Igazságnak vagy Természetnek vagy Lényegnek vagy Ősrobbanásnak vagy valami másnak nevezünk. Az Abszolút olyan fogalom, amely meghaladja az ember kognitív képességeit, semmihez sem hasonlítható és semmihez sincs viszonyulása, örök forrása az ideológiáknak, a vallásnak, a tudománynak és persze a Művészetnek. Az Abszolút szembesít bennünket azzal, hogy felfoghatatlan, a Történelem pedig megtanít arra, hogy az emberiség ezt sosem volt képes elfogadni. A projekt során azonban nem Az Abszolút eme elvont filozófiai fogalmával foglalkozunk majd, hanem azt vizsgáljuk meg részletesen, milyen hatása van a mindennapi életre. Egyéni szinten is mindig szükségünk van valami „abszolútra”, ami mellett lehorgonyozhatunk, vagy legalább ami mankóként a létezésünket megtámogatja. Azt szoktuk mondani, hogy valamiben hinnünk kell. A projekt során konfrontálódni fogunk hitünkkel, benső isteneinkkel, személyes igazságainkkal.

 

A projekt tervezett ütemezése:
2015. január 5–11.: nyitó workshop Szegeden
2015. február 9–18.: workshop Szabadkán
2015. március 9–18.: workshop Szegeden
2015. április 6–15.: workshop Újvidéken
2015. május 14-23.: workshop Temesváron
2015. május 23.: bemutató Temesváron a TESZT Fesztiválon
2015. június: előadás Cetinjében a Zetski domban
2015. június vége-július eleje: előadás Újvidéken az INFANT Fesztiválon
2015. július vége: előadás Szegeden a THEALTER Fesztiválon
2015. szeptember: előadás Ljubljanában az EX PONTO fesztiválon
2015. november vége-december eleje: előadás Szabadkán a Desiré fesztiválon
2016. április: előadás Szófiában az Antistatic Fesztiválon

 

A projekt munkanyelve az angol, ennek megfelelően a pályázónak aktív, kommunikatív angol nyelvtudással kell rendelkeznie.

Jelentkezési határidő: 2014. december 18. csütörtök, 24.00

 

A jelentkezéshez szükséges anyagok:
1. rövid motivációs levél angolul
2. fényképes szakmai CV angolul
3. portfólió .doc vagy .pdf formátumban magyarul (előadás-ismertetők, kritikák, fotók, mozgóképes anyagok, linkek, stb.)

 

Az anyagokat a maszk@maszk.hu címre kell elküldeni a jelentkezési határidő lejártáig.

 

A projektben a projektpartnerek a magyarországi résztvevőknek a következőket biztosítják:
1. a nyitó workshop alatt szállás Szegeden
2. a további workshopokhoz kapcsolódó utazási költség és szállás
3. az előadásokhoz kapcsolódó utazási költség és szállás
4. tiszteletdíj a workshopokhoz és az előadásokhoz kapcsolódóan.

 

 

 

süti beállítások módosítása