Színházjegyetem 2.0. – Tasnádi-szatírtát mutatnak be Veszprémben

A SzínházJegyetem 2.0 című szatírát mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház a teátrum stúdiószínpadán, a Latinovits-Bujtor Játékszínben december 20-án Tóth Loon rendezésében.

Ajánló a darab elé:

A Minisztérium bezáratta a színházakat, mert a nézők egyre kényelmetlenebbnek találták az előadásokat. Úgy viselkedtek, mint a moziban, vagy mint otthon a tévé előtt – popcornnal, kólával ültek be a nézőtérre, csevegtek, telefonáltak. Ez egyre több színészt háborított fel. 21 Kossuth-díjas művész bejelentette, hogy nem hajlandó tovább ilyen körülmények között színpadra lépni. A Hamletet játszó színész a hangosan telefonáló nézőt fejbe dobta Yorick koponyájával. A Nemzeti Színházban a Koldusopera alatt a minősíthetetlenül viselkedő szakközépiskolások közé dobtak egy kandelábert: az eredmény 2 halott, 12 sebesült... 50 év telt el azóta. Engedélyezték, hogy megnyissuk a SZÍNHÁZJEGYETEMet, ahol diplomás nézőket képezhetünk a hibernált utolsó élő színész és néző segítségével... A tét nagy – az első évfolyam sikerén múlik, megnyithatjuk-e újra a színházakat.

 szinhaz m

SzínházJegyetem 2.0. (forrás: Petőfi Színház)

 

A rendező a darabról:

"A SzínházJegyetem 2.0 gyakorlatilag Tasnádi István ismert régi-új darabja, amelyet az idő, a rendező, és mint hajdan az eredetit, a benne játszó színészek újraírtak egy modernebb világra: egy olyan XXI. századra alkalmaztak, amit már csak a fiatalok és a fiatalosak tudnak a helyesen és teljesen értelmezni, viszont az idősebbek is tudnak rajta majd röhögni.

 

Garantáljuk a merész - helyenként - erőszakos tükörbenézést, de azt is, hogy hol felhős, hol felhőtlen szórakozás várja a vállalkozó szellemű hallgatót, aki részt akar venni egy kis időutazáson a jövőbe, ahol már tényleg ki kell kapcsolni a színházban a mobilt, ahhoz hogy az ember néző lehessen..." - így ajánlja a nézőknek az előadást Tóth Loon rendező, aki Vancsók Márió szerepét játssza a produkcióban.

 

szinhaz2 m SzínházJegyetem 2.0. (forrás: Petőfi Színház)

 

Szűcs László színész szerepéről:

A SzínházJegyetem 2.0 című előadásban Szűcs László alakítja Színházi Lacika szerepét.

 

"Színházi Lacika a nevében hordozza sorsát, ő a színházban nevelkedett. A néző egyik archetípusa, kedves, szerethető figura, aki a jó példát hordozza mindenki számára. Az előadás rávilágít arra, hogy nagyon komoly problémák fedezhetők fel a mai közönség magatartásával, s ahogy ebben a közegben a színészre is vonatkoznak bizonyos színházi szabályok, úgy a nézőkre is. Mi most arra vállalkozunk, hogy megtanítjuk őket az előírások szerinti viselkedésre. Természetesen, mindezt humorosan tesszük, hiszen egy nagyon jól megírt műről van szó, amiből Tóth Loon barátunk készített szintén remek adaptációt" - mondta Szűcs László a bemutató előtt.

 

szinhaz3 m

SzínházJegyetem 2.0. (forrás: Veszprémi Petőfi Színház)

Máté P. Gábor az előadás-beli karakteréről:

Szagolnyák Imre szerepét Máté P. Gábor alakítja a darabban.

 

"Tasnádi István eredeti művét Tóth Loon azzal fejelte meg, hogy a jövőbe helyezte a darabot. Gyakorlatilag így egy idősíkon át visszatekinthetünk arra, hogyan létezett régen a színház, milyen hatások miatt vesztek ki ebből a világból a hagyományok és azoknak tisztelete. A főként fiatal nézőket ért multiplex hatások hozzájárultak ahhoz, hogy nagyon aktuális most ez humoros játék, amely közben a közönség jól szórakozik, de tanulhat is: miként éljen, létezzen, viselkedjen ebben a közegben. A darabban én vagyok az utolsó színész, aki hibernálta magát, hogy később olyan képzett nézők előtt játszhasson, akik mindig betartják a rájuk vonatkozó színházi szabályokat. Szagolnyák Imre tanár is, provokál, sokat kérdez, játszik, nem lehet tudni, ezt most komolyan teszi vagy csak színészkedik. Az előadás végére persze kiderül a nézők számára, hogy miért teszi mindezt" - többek között erről beszélt a bemutató előtt Máté P. Gábor.

 

szinhaz m

SzínházJegyetem 2.0. (forrás: Veszprémi Petőfi Színház)

 

 

SzínházJegyetem 2.0

színházi szatíra egy részben

Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című művét átdolgozta: Tóth Loon

 

SZEREPLŐK:

VANCSÓK MÁRIÓ, a SZÍNHÁZJEGYETEM alapító tanszékvezetője: TÓTH LOON

SZAGOLNYÁK IMRE, az alternatív dekódolás docense, az utolsó színész: MÁTÉ P. GÁBOR

SZÍNHÁZI LACIKA, tanársegéd, az utolsó néző: SZŰCS LÁSZLÓ

 

Vizuális effektek: Kiss Sándor

Szcenikus: Balázs András

Dramaturg: Péti Krisztina

Pszichológus szakértő: Kottyán Edina

Ügyelő, rendezőasszisztens: Kovács Noémi

Súgó: Tóth Zsanett Aliz

Díszlet, jelmez, rendező: Tóth Loon

 

Forrás: Veszprémi Petőfi Színház

 

süti beállítások módosítása